Mkhitaryan: Mindent megteszek, hogy segítsek a klubnak

Mkhitaryan: Mindent megteszek, hogy segítsek a klubnak

Kedden megtörtént az örmény válogatott játékos, Henrikh Mkhitaryan hivatalos bemutatása is.

A 30 éves játékos az átigazolási időszak utolsó napján érkezett az Arsenal együttesétől.

"Örülük, hogy itt lehetek. Nehéz időszak van mögöttem, de most egy új kaland kezdődik számomra. Tudom, hogy hova jöttem, hogy mik a csapat és a klub céljai, én pedig mindent megteszek majd, hogy segítsek elérni azokat."- kezdte a bemutatkozást a játékos.

"Most találkoztam csak a csapattársaimmal először, de nagyon jó társaság van az öltözőben. Szintén most találkoztam először az edzővel, de azt mondhatom, hogy fényes jövő áll előttünk."

Mit gondolsz, hova illesz be legjobban a csapatba?

"Nos, én elől bárhol képes vagyok játszani, nem számít, hogy bal, vagy jobb oldal, vagy akár a csatár mögött. Nem látok nagy különbséget a szélek között, mert a végén amúgy is bemész középre. Szerintem ez az egyik erősségem, hogy szélről nagyon jól tudok bevágni középre."

A válogatottban már találkoztál pár új csapattársaddal. Beszéltél velük már?

"Ez volt az első napom, és igen, találkoztam azokkal, akikkel a válogatottban is összefutottunk. Beszélgettem Florenzivel, és Dzekoval is, akivel a meccs után is dumáltunk kicsit, de a mostani edzésen tudtuk bővebben megbeszélni a meccset, a helyzeteket, a gólokat. De a válogatott már a múlt, most a Romára koncentrálok maximálisan."

A pályafutásod során elég sok gólt szereztél, főleg a válogatottban, viszont az angol bajnokságban kevesebbszer sikerült betalálnod. Mire van szükséged, hogy újra sok gólt szerezz?

"Először is a válogatottban a csatár mögött játszom, így több a szabadságom, oda mozgok, ahová akarok, akár vissza labdákért, de a végén mindig a tizenhatoson belül kötök ki, ahol lehetőségem van a befejezésre. Az Arsenálnál és a Manchester Unitednél más volt a helyzet, ott inkább a támadásépítés volt a feladatom, ezért fordult elő az, hogy kevesebb gólt szereztem."

Még Paulo Fonseca érkezése előtt játszottál a Shakhtarban. Nézted azóta, hogy milyen játékot játszottak?

"Figyeltem őket a BL-ben és a bajnokságban is, igaz részletesen nem elemeztem a játékukat, de megnéztem a meccseket, és nagyon tetszett az offenzív, lenyűgöző játékuk. Az tetszett különösen, hogy ugyanezt a stílust játszották a nagyobb csapatok ellen is, és remélem, hogy ugyanezt képes lesz megvalósítani a Románál is."

Nem érzel némi nyomást a Roma szurkolói részéről? Miért választottad a Romát?

"Az olasz - majd a bosnyákok elleni - meccs után nagyon sok üzenetet kaptam a szurkolóktól, nagyon tetszett nekik a teljesítményem. Nem tartok a nyomástól, mert amikor komoly játékosként egy top klubnál játszol, akkor ott mindig van teher, nyomás, hiszen minden egyes lépésedet figyelik. Ha jól játszol, akkor ünnepelnek, ha hibázol, akkor kritizálni fognak. 30 éves vagyok, tudom, hogyan kell megbirkózni a kritikákkal, nem tartok tőle."

"A Romát azért választottam, mert remek lehetőségnek tartottam. Amikor a menedzserem felhívott, azonnal jönni akartam, a pénzről nem is beszéltünk, azért jöttem, mert élvezni akarom a játékot, és elérni a céljainkat."

Vissza akarsz majd térni a Premier League-be, vagy ez már egy végleges döntés?

"Elhagytam Angliát, nem akarok többet beszélni róla, mert most már az olasz futball, és a Roma érdekel csak. Szerintem ez nem visszalépés, hiszen a Roma is nagy csapat, mindenki ismeri. Talán elképzelhető, hogy nem illettem igazán az angol bajnokságba, ezért jó, hogy váltottam. Sok játékostól hallottam, hogy az olasz bajnokság nagyon jó. Az Arsenalnal az utolsó hónapban nagyon nem éreztem magam jól, ezért is jó döntés volt távozni, és a Romához igazolni."

Hogyan engedhetett egy ilyen játékost el az Arsenal?

"Ez nehéz kérdés, én nem tudom megmondani, nem vagyok az klub vezetőségének tagja. Azért fordulhatott elő, mert én nagyon akartam. Tudtam, hogy nem fogok sokat játszani, hogy inkább a kispadon fogok ücsörögni, ahogy a legutóbbi 3 meccsen is még a válogatott szünet előtt. Tudtam, hogy itt több lehetőségem lesz játszani, mert itt van a bajnokság, a kupa, és az EL."

"Nem volt az Arsenal számára sem könnyű döntés, de köszönet illeti a Roma sportigazgatóját, és a vezetést, hogy képesek voltak elhozni, én pedig remélem meg fogom tudni mutatni, hogy miért akartak elhozni."

Németországban beletelt egy kis időbe, mire beilleszkedtél. Hasonlóan időre lesz szükséged itt is, mire beilleszkedsz?

"Nagyon fiatalon mentem Németországba. A csapattársaim segítségével sikerül majd hozzászoknom a bajnoksághoz, a városhoz, mindenhez. Viszont csak rajtam múlik, hogy mennyi idő alatt ileszkedem be, de persze mindent megteszek, hogy ez az idő a lehető legrövidebb legyen, hiszen mindössze egy év kölcsönről beszélünk most."

Beszéltél már az edzővel? Mit gondolsz, a Sassuolo ellen kezdő lehetsz már?

"Beszéltem vele csomó mindenről. Senkinek nincs biztos helye a csapatban a következő meccset illetően, hiszen még van hátra 4 nap. A keddi napom regeneráló volt, nem edzettem még, szerda lesz az első edzésnap. Csak rajta múlik, az lesz, amit ő akar, akár kezdek, akár csereként lépek majd pályára, én készen állok."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mkhitaryan, interjú