Mindenképpen top csapathoz akart szerződni Veretout

Mindenképpen top csapathoz akart szerződni Veretout

A francia játékos elárulta, hogy nyáron miért választotta a Romát.

A középpályás a nyáron a Fiorentina együttesét hagyta ott a Roma kedvéért, és az azóta eltelt időszakban az új csapata egyik legjobb játékosa lett.

Annak ellenére, hogy több ajánlata is volt különböző kluboktól, az a lehetőség, hogy a Serie A-ban maradhat, valamint Paulo Fonseca tervei meggyőzték, hogy a Romát válassza.

"A fő célom az volt, hogy egy olasz top csapathoz igazoljak."- kezdte a France Football-nak adott interjúban Veretout.

"Volt lehetőségem arra is, hogy egy top francia csapathoz kerüljek, az sem lett volna visszalépés, de én Olaszországban akartam maradni."

"Hagytam magamnak időt, és bíztam az ösztöneimben. Fonseca felhívott, és beszélt nekem az elképzeléseiről, a futballfilozófiájáról, és hogy miként szeretné a dolgokat megváltoztatni. Szinte az összes meccsemet látta, és arról beszélt velem, hogy miként játszottam, ami roppant érdekes volt számomra."

"Mindenképpen akart engem, innentől pedig csak rajtam múlt, hogy sikerül-e kiharcolnom a magam helyét a csapatban, és ez az, amit minden egyes nap azóta is próbálok. Fonseca szereti a labdabirtoklást, nekem pedig fekszik ez a stílus. Persze a Roma új csapat számomra, szóval egy kis időre van szükségem."

"Papíron egy olyan legenda helyettesítésére hoztak a csapathoz, mint Daniele De Rossi - de persze nem lehet összehasonlítani velem."

Az interjúban kitértek arra is, hogy pályafutása különböző szakaszaiban mik voltak azok, amik segítették a fejlődésben.

"A Nantesnál megtanultam a labdatartást, és annak járatását, és persze hogy miként lehet szűk területen játszani."

"Az Aston Villánál az intenzitáson és a fizikai állóképességemen volt a hangsúly. Olaszországban sokkal nagyobb a hangsúly a taktikai dolgokon, és jobban kell figyelni a védekezésre. A pályafutásom elején még mint 10-es szerepeltem, de nem éreztem magamat kényelmesen azon a poszton, nem tetszett, hogy annyira közel vagyok a csatárokhoz, sokkal jobban szeretek mélyebbről indulni."

"Egy három felállású középpályán magam inkább a bal oldalra tenném, szeretek bemozogni, és keresni a labdát, majd építeni a támadást. Szeretem a kemény játékot, de sokkal jobban kell bánnom az energiámmal."

"Régen azt gondoltam, hogy a legjobb játékosok sokat futnak. Aztán egy Roma-Fiorentina meccsen Radja Nainggolan 90 percen keresztül végig letámadott engem, nyomás alatt tartott, majd a meccs után láttam a statisztikákat, és kiderült, hogy 3 kilométerrel kevesebbet futott, mint én."

"Nagyon intenzív sprinteket toltam, de ezekkel le is fárasztottam magam a meccs közben. Mostanában már megpróbálok a megfelelő helyen lenni a megfelelő időben."

Veretout annak ellenére, hogy az ifjúsági válogatottaknak folyamatos tagja volt, a felnőtt csapatban még nem sikerült bemutatkoznia.

"Nagyon szerettem volna a 2018-as világbajnok csapatnak a tagja lenni, de nem vagyok irigy, inkább büszke vagyok rájuk. Aztán ki tudja, lehet egy napon én is ott lehetek majd velük."

"Voltam már kerettag párszor, szóval csak rajtam múlik, hogy folytassam a kemény munkát, és a jó teljesítmény nem elég, annál sokkal több kell, hogy válogatott lehess."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Veretout, interjú