Massara: A szezon végén meglátjuk, mi lesz Spallettivel

Massara: A szezon végén meglátjuk, mi lesz Spallettivel

A Roma sportigazgatója elárulta, a szezon végén derül majd ki, hogy pontosan mi lesz Luciano Spalletti sorsa.

A Roma aránylag sima vereséget szenvedett a városi derbin és a borzasztó eredményt a meccs végén még Antonio Rüdiger piros lapja tetézte, aki Djordjeviccsel szemben mutatott be durva szabálytalanságot.

Ricky Massara azonban úgy véli, Rüdiger szerelése csupán válasz volt a neki szegezett rengeteg rasszista támadásnak, amit a meccsen kapott.

"Hogyan fogunk megbirkózni ezzel a vereséggel? Ahogy eddig is tettük. Továbbra is másodikok vagyunk és mindenképpen meg kell védenünk ezt a pozíciót."- mondta Massara a meccs után.

"Jól kezdtük a meccset, majd az első lehetőségükből gólt kaptunk. A második félidőben ugyanez történt, Strakosha védett egy hatalmasat, majd ők meg gólt szereztek egy megpattanó lövéssel az ellentámadásból."

"Ezután a Lazio belelkesedett, mi pedig fáradtunk. Mihamarabb fel kell állnunk és meg kell szerezni a második helyet."

"Ami Rüdigert illeti, azt szeretném mondani, hogy iszonyatosan mérges volt a sok rasszista bekiabálástól. Nagyon gáz, hogy ezek még mindig hallhatóak a meccseken."

Nem kizárt, hogy ez volt Francesco Totti utolsó derbije, ami igen keserűre sikeredett.

"Totti utolsó derbije? Még rengeteg lesz neki igazgatóként. Ő a Roma szimbóluma, sosem lesz olyan, hogy utolsó derbije."

Luciano Spalletti sorsa sem dőlt még el, amit maga Massara is megerősített, hogy csak a szezon végével válik minden világossá.

"Spalletti a szezon befejezésére fókuszál. Remek munkát végzett eddig, nagyon közel vagyunk egy olyan fantasztikus csapathoz, mint a Juventus. De ami a jövőjét illeti, az csak a szezon végén fog eldőlni."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Massara, Serie A, Lazio, derbi