Marcano első interjúja

Marcano első interjúja

Alig várja az új, római kalandját Ivan Marcano, a klub legújabb szerzeménye.

A spanyol védő a legutóbbi négy szezonban az FC Porto játékosa volt, azonban ma új fejezet kezdődött a pályafutásában, miután 3 éves szerződést kötött a Romával.

Számos ajánlatod volt, végül a Romáét fogadtad el. Miért?

"Azért választottam a Romát, mert remek klub, csodálatos történelemmel. A klub szépen fejlődik, nagyon izgalmas projekt van folyamatban, és szerintem nagyon jól passzol a csapat játékstílusába a személyiségem."

Láttad bármelyik Roma meccset az elmúlt szezonban? Mit gondolsz a csapatról?

"Szinte az összes BL meccsüket láttam, és párat a bajnokságban is. Remek csapat, amit meg is mutattak: egy nagyon nehéz bajnokságban harmadikok lettek, míg a Bajnokok Ligájában fantasztikusan meneteltek. A játékstílus pedig nagyon szép."

Görögországban már játszottál Kosztasz Manolasszal...

"Az összes játékost ismerem, de nyilvánvaló, hogy Manolaszt személyesen is ismerem, hiszen Görögországban együtt játszottunk, ahol bajnokok is lettünk."

Milyen emlékekeid vannak a BL-ből a Romával szemben?

"Amennyiben nem tévedek, két évvel ezelőtt találkoztunk, még a rájátszásban, a csoportkörbe kerülés előtt. Akkor mi nyertünk, de kimondhatjuk, hogy szerencsénk volt, hiszen már akkor látszódott, hogy a Roma top csapat."

Mit mondott Monchi neked?

"Elégedett volt, hogy sikerült megszereznie, én pedig remélem, hogy a lehető legjobban sikerül majd kivívnom mindenki bizalmát."

Mik a céljaid a következő szezonra?

"Csapatként szeretnénk a bajnokságban a lehető legelőkelőbb helyen végezni. Ami engem illet, mindent megteszek majd annak érdekében, hogy segíthessek a csapattársaimnak."

Mit üzensz a szurkolóknak?

"Szeretném megköszönni a fogadtatást, és mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy a Roma a lehető legjobb helyen végezzen."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Marcano, interjú