Manolasz: Nem szabad lebecsülni a Beneventót

Manolasz: Nem szabad lebecsülni a Beneventót

A Roma vasárnap este a kieső helyen tanyázó Benevento együttesét fogadja, azonban a görög védő szerint nem szabad lebecsülni az ellenfelet.

Mi járt a fejedben a Hellas elleni győztes meccs végén, amikor üvöltöttél örömödben, és mennyire volt fontos az a három pont a csapat számára?

"Azért örültem annyira, mert elég régóta nem nyertünk már meccset. Hatalmas volt a nyomás az öltözőben, és a szurkolók részéről is. Én belül is éreztem... Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy nem nyerünk. Az akkor csak úgy kijött belőlem, nem terveztem meg előre. Nagyon jó volt nyerni, ami nem is volt könnyű, hiszen a második félidőben 40 percen keresztül 10 emberrel játszottunk."

Mit gondolsz, a csapat rossz formája ezzel már a múltté?

"Az eredmények igaz nem jöttek, de nem játszottunk rosszul például a Sampdoria elleni, és Inter elleni idegenbeli meccseken. Ha sikerül legyőzni a Beneventót, szerintem azzal visszatérünk a helyes útra, ahol lennünk kell."

Pellegrini kiállításával egyértelműen megnehezedett a dolgotok, de ennek ellenére nem tűnt úgy, hogy gólt tud kapni a Roma. Remekül védekeztetek.

"A védelem mindig keményen dolgozik azon, hogy ne kapjon gólt, de ahogy én mindig mondom, amikor sikerül megúsznod kapott gól nélkül, akkor az nem csak a védelmen múlik, az mindenki kemény munkájának az eredménye. Abba mindenki mindent belead, és a végén megkapjuk a megérdemelt eredményt."

A Verona ellen a 4-2-3-1-es felállásban játszottatok, de a formációtól függetlenül elmondható, hogy a Roma kevés gólt kap, viszont rengeteg kihagyott helyzete van. Mit gondolsz, miben kell fejlődnötök?

"Minden területen fejlődnünk kell. Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy a lehető legkevesebb gólt kapjuk, de szeretnénk sokkal többet lőni. Ahogy tavaly, meg két évvel ezelőtt. Nagyon sok helyzetünk van, de nem tudjuk kihasználni őket, ebben fejlődnünk kell! Meggyőződésem, hogy a dolgok jobbra fognak fordulni a következő meccseken."

A következő ellenfél a Benevento lesz, akik a tabella utolsó helyén állnak mindössze 7 ponttal, viszont januárban igazoltak pár komolyabb nevet. Milyen meccsre számítasz?

"A Benevento teljesen más csapat lett, mióta Roberto De Zerbi átvette az irányítást. Próbálják járatni a labdát és az ellenfél területén letámadni, igen sajátos a játékuk, de nekem tetszik. A Napoli ellen kikaptak legutóbb, de az első félidőben okoztak némi problémát nekik. Nem lesz könnyű mérkőzés, nem szabad lebecsülnünk őket csak azért, mert az utolsó helyen állnak. 100%-osan kell koncentrálnunk, különben nagyon rázós meccs lesz."

A Benevento elleni meccs arra is jó lehet, hogy a szurkolóitok előtt is visszatérjetek a győztes útra. Mennyire fontos a szurkolók támogatása?

"Alapvető fontosságú. A szurkolók ösztönöznek bennünket, de az is érthető, hogy csalódottak azért, mert nem jönnek az eredmények. Megszokták, hogy a Roma a tabellán mindig közel az első helyhez helyezkedik el. Megpróbálunk újabb három pontot szerezni, és jól játszani, mert megérdemlik."

Sajnos a Roma nem számíthat Nainggolan és Pellegrini játékára sem...

"Mindketten fontos játékosai a csapatnak, de vannak más játékosok, akik a lehetőségre várnak, szóval itt lesz a lehetőség, hogy megragadják az alkalmat, és segítsenek a csapaton."

A Benevento után következik az Udinese idegenben, majd a Sahtar, Milan, és a Napoli. Ez a szezon legfontosabb szakasza?

"Nem lehet azt kijelenteni, hogy ez a legfontosabb szakasza a szezonnak. Minden meccs fontos, és minden mérkőzésen úgy kell játszani, hogy nyerni akarsz. Amennyire csak tudunk, összpontosítani fogunk, én mindenképpen optimista vagyok."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Manolasz, Benevento, Serie A