Manolasz: Még nem lefutott a második hely

Manolasz: Még nem lefutott a második hely

A görög védő szerint még nem lefutott a második hely és ameddig esély van a megszerzésére, addig a Roma nem fogja feladni.

Egy fordulóval a vége előtt a Napoli előnye két pont a második helyen és a Roma hétvégén a Milan otthonában lép pályára, míg a Napoli a már kiesett Frosinonét fogadja. Manolasz kijelentette, mindenképpen nyerni akarnak és bíznak abban, hogy a Frosinone meglepetést tud okozni Nápolyban.

"Még nem lefutott a második hely. A Napolinak igaz könnyebb meccse lesz, mint nekünk szombaton a Milan ellen, de persze a futballban sosem lehet tudni. Mindent bele fogunk adni és győzni megyünk Milánóba."- mondta Manolasz a Roma Radio-nak.

Milyen mérkőzésre számítasz a San Siróban?

"Nagyon fontos, hogy jó teljesítményt nyújtsunk, ahogy mindig. A Roma nagy csapat és így mindig győzelemre kell játszani, ezt tesszük majd szombaton is. Tudjuk, hogy nehéz lesz a Milan ellen, mert nekik meg az Európa Liga miatt kellenek a pontok."

A Leicester City példája azt mutatja, hogy sosem szabad feladni?

"Abszolút! Szeretnék gratulálni Ranierinek, aki egy ideig a görög válogatott kapitánya volt és kívánok hasonló sikereket neki a következő évre. Szerintem ez még a görögök 2004-es EB sikerénél is nagyobb tény, mert itt 38 meccsen kellett bizonyítani, míg egy EB-n 6-7 meccset játszol."

Jövőre akár találkozhatsz Ranierivel a Bajnokok Ligájában is.

"Nos, ehhez először látnunk kell, hogy selejtezőt kell-e játszanunk, vagy egyenesen be tudunk-e jutni a csoportkörbe, aztán lehet ezen gondolkodni."

Spalletti néhány hónapja van még csak itt, de ő egy a munkájára igényes, sokat követelő edző. Milyen a kapcsolatod vele?

"Nekem az összes edzőmmel jó kapcsolatom volt. Spalletti nyerni akar, ennyi az egész. Ahhoz pedig, hogy nyerjél, egy csapatnak nagyon élesnek kell lennie. Ha egy edző nem elég kemény, akkor hamar rendetlenség lesz a játékosok között."

Milyen a viszonyod Rüdigerrel?

"Amint megláttam azonnal felismertem, hogy nagyon jó játékos. Nem egyszerű egy másik bajnokságból azonnal beilleszkedni és jól játszani. Nagyon fiatal még és minden adott, hogy top játékossá váljon. Ha így folytatja, nagyszerű védő lesz."

Hogy tetszik az élet Rómában?

"Nagyszerű, nagyon pihentető. Különösen azért is, mert jól megy a játék. Ilyen a foci, ha jól szerepelsz, minden szép, de ha nem jönnek az eredmények, akkor hatalmas lesz a nyomás."

A szurkolók nagyon kedvelnek téged, ezt mennyire érzed?

"A pályán nagyon lehet érezni, ezért is volt nagyon rossz, hogy az ultrák hiányoztak egész évben. Ez sokat ártott a csapatnak, mert nekünk szükségünk van a szurkolóinkra."

Egy véletlenszerű kérdés: ki a legőrültebb Alessandro Florenzi, Radja Nainggolan és Wojciech Szczesny közül?

"Nainggolan, efelől semmi kétség."

Az edzések végén mindig heves lábtenisz meccsek zajlanak. Ebben te vagy az egyik legjobb?

"Vannak nálam jobbak. Általában egy az egy ellen játszunk, de ha csapatban játszunk, akkor mindig a legtechnikásabb játékost választom: Francesco Tottit."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Manolasz