Manolasz: Még a Barcelonában is meghatározó játékos lennék

Manolasz: Még a Barcelonában is meghatározó játékos lennék

A 27 éves játékos úgy véli, hogy bárhol meghatározó játékos lehetne, azonban jól érzi magát a Romában.

Manolasz tavaly év vége felé hosszabbított az olasz együttessel, azonban a szerződése tartalmaz egy kivásárlási árat, amit a hírek szerint több együttes is szívesen kifizetne a nyáron.

"Mikor tavaly novemberben meghosszabbítottuk a szerződésemet, akkor döbbentem rá, hogy mennyire fontos vagyok a klub számára, és ekkor beszéltem Tottival és Monchival is."- mondta a sport24.gr-nek Manolasz.

"Beszélni akartam Tottival, mert nagyon jó a kapcsolatom vele, és akkor értettem meg igazán, hogy mennyire fontos vagyok ennek a csapatnak, mennyire bíznak bennem."

"Nem tudom, hogy a Roma el akar-e adni, de a legelejétől kezdve egyértelműen kimutatták, hogy azt akarják maradjak. Hisznek és bíznak bennem. Amikor aláírtam, Totti odajött hozzám és seggbe rúgott."

A játékos iránt több top együttes is komolyan érdeklődik a hírek szerint, és Manolasz úgy véli, mindenhol megállná a helyét.

"Teljesen természetes, hogy az ember olyan nagyobb csapatoknál szeretne játszani, mint a Barcelona, Manchester United, PSG, vagy a Bayern München. Szerintem mindenhol meghatározó játékos tudnék lenni, még a Barcelonában is, habár sosem álltam ahhoz közel, hogy hozzájuk szerződjek."

Pedig a Barcelona ismerheti Manolaszt jól, hiszen az ő fejesgólja jelentette a katalán együttes kiesését a Bajnokok Ligája tavalyi sorozatából.

"Amikor 2:0-ra vezettünk, biztos voltam benne, hogy tovább fogunk jutni. Azt is elárulhatom, hogy a második gól után ott álltam a pálya közepén Federico Fazióval, és azt mondtam neki: 'valamelyikünk gólt fog szerezni, és azzal továbbjutunk'. Ha nem hisznek nekem, kérdezzék meg őt erről."

"A Roma szurkolói olyanok, amilyennel még sehol nem találkoztam. Még sosem láttam ilyen mértékű szeretetet a csapat iránt. Amikor a dolgok nem mennek jól, akkor nehéz a helyzet, de ha minden rendben van, és jönnek az eredmények, akkor szinte Isten leszel."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Manolasz, interjú