Kumbulla az első római szezonjáról

Kumbulla az első római szezonjáról

A fiatal védő az Instagramon tette közzé tapasztalatait első római szezonjáról.

Az albán játékos tavaly nyáron érkezett a Hellas Verona együttesétől, és a szezon során minden sorozatot figyelembe véve 27 alkalommal lépett pályára, ezalatt mind a bajnokságban, mint az Európa Ligában gólt szerzett.

Miután a napokban az albán válogatottal két barátságos meccs is befejeződött, a játékos számára ezzel hivatalosan is véget ért a szezon.

"Két nagyszerű barátságos meccs után a szezonom most véget ért"- írta Kumbulla.

"Számomra ez csodálatos év volt: bemutatkoztam a Roma színeiben a bajnokságban és a nemzetközi kupaporondon is, az első gólom a klub színeiben, valamint a fejlődésem az albán válogatottban - akikkel nagy dolgokról álmodom és célom, hogy nagy dolgokat érjek el. Rengeteg pozitívum van, amit magammal viszek ebből a szezonból."

"Ami viszont a negatívumokat illeti, azok csak segítenek majd tanulni és fejlődni. Ez még csak a kezdet, és szeretnék tovább fejlődni. Alig várom, hogy elkezdődjön a következő szezon, és remélem, hogy végre találkozhatok a szurkolókkal az Olimpicóban! Köszönöm!"

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Kumbulla