Kolarov: Nem erre számítottunk

Kolarov: Nem erre számítottunk

A szerb védő elismerte, nem ilyen eredményre számítottak a Fiorentina ellen, de a vereséget nem kell túlreagálni.

A 2:0-ás vereség ellenére Kolarov úgy véli, nincs ok a pánikra.

"Nem tudom, lehet talán túlságosan könnyelműek voltunk, de ők két lövésből két gólt szereztek - semmi másra nem emlékszem."- mondta a mérkőzés után a védő.

"Én az eredményről fogok beszélni, az edző pedig beszélhet a védekezésről. Nem hinném, hogy túl kellene dramatizálnunk a dolgot. Nem ilyen eredményre számítottunk, egymás után másodszor kaptunk ki, ráadásul most otthon, de ha nyertünk is volna, az sem döntött volna el semmit a Bajnokok Ligája helyekért folytatott harcban."

"Előre kell tekintenünk, először most a Barca elleni meccsre, majd a derbire, és meg kell mutatnunk, hogy vagyunk annyira jók, hogy újra a BL-ben szerepeljünk."

Az utolsó két meccsen mindössze 1 pontot sikerült gyűjteni, ezzel nagyon megnehezítette a csapat a saját helyzetét a BL helyekért folytatott harcban...

"Elvesztettünk pár pontot, de két nap múlva újabb meccs vár ránk, és mentálisan erősnek kell lennünk, félre kell tennünk az elmúlt meccsek rossz eredményeit, és a keddi mérkőzésre koncentrálni."

Túl sokat rotált az edző?

"Nem, mindenkinek készen kell állnia a játékra, senki nem játszhat állandóan, ez egyszerűen emberileg lehetetlen."

Di Francesco a határozottságról és az erőszakosságról beszélt: ez a két dolog az, ami most hiányzik?

"Tudom, hogy sok helyzetet kidolgoztunk, de gólt nem tudtunk szerezni, szóval egyértelmű, hogy valami hiányzik. Sokkal határozottabbnak és koncentráltabbnak kell lennünk a gólszerzési lehetőségeknél. Az jó, hogy vannak helyzeteink, az eredménytől eltekintve nem volt ez rossz meccs. Viszont csak az eredmény számít, ahhoz pedig, hogy nyerj, gólokat kell szerezni, ezen a meccsen pedig nem sikerült."

Mentális probléma lehet az ok?

"Az ilyen eredmények után mindig vissza kell kapaszkodni, és megpróbálni változtatni valamin. A tapasztaltabb játékosoknak azonnal meg kell próbálniuk mindent megtenni, hogy a következő meccset megnyerje a csapat."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Kolarov, Fiorentina, Serie A