Kolarov első interjúja

Kolarov első interjúja

A szerb védő elárulta, még mindig ugyanaz a fő célja a mai napig, a mindenáron győzelemre törekedés.

Kolarov 7 év után hagyta ott az angol Manchester Cityt és igazolt szombaton a Romához, majd az aláírást követően azonnal interjút adott a Roma TV-nek.

Üdvözlünk Aleksandar. Mit jelent számodra a Roma játékosának lenni?

"Köszönöm szépen. Jelen pillanatban nagyon örülök, hogy itt lehetek. Ez az első napom és remélem, hogy minden jól alakul."

Már találkoztál az új edződdel és az új csapattársaiddal. Mik az első benyomásaid?

"Igen, találkoztam mindenkivel, Di Francescót is láttam ma reggel. Jelen pillanatban nagyon örülök, hogy itt lehetek - vannak néhányan, akiket már elég jól ismerek, vannak, akiket egyáltalán nem, de most lesz alkalmam eltölteni egy kis időt, hogy jobban megismerjük egymást."

Nagyon gyorsan lezajlott a tárgyalás, hogy történt?

"Nagyjából 1 héttel ezelőtt kerestek meg először. Beszéltem Monchi sportigazgatóval, aztán a dolgok gyorsan alakultak, mivel mindketten ugyanazt akartuk."

Milyen szerepe volt Monchinak ebben az átigazolásban?

"A sportigazgatónak nagyon fontos szerepe volt benne. Nagyon egyértelmű és világos volt, hogy mit akar, teljesen nyitott volt felém, ahogy én is felé. Lényegében 2 perc alatt megegyeztünk."

Most újra együtt szerepelhetsz Edin Dzekóval, akivel éveket játszottatok együtt a Cityben.

"Miután elhagyta a Cityt, Edinnel kapcsolatban maradtunk. Beszéltem vele a Romáról és ő csak jó dolgokat mondott nekem a klubról. Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy újra együtt futballozhatok majd vele."

Mi a célod az idei szezonra?

"A célom mindig ugyanaz, nyerni. Minden meccsen 100%-ot fogok nyújtani és megpróbálok nyerni néhány trófeát."

Mit gondolsz, mik lehetnek a klub céljai?

"Hogy megnyerjen minden meccset a csapat: meglátjuk, hogy a szezon végére hová jutunk, de mindig magas célokat kell kitűzni magunk elé."

Figyelted továbbra is az olasz bajnokságot?

"Igen, mivel volt pár olasz játékos a Citynél, így minden vasárnap eléggé figyeltük a Serie A-t. Most az olasz futball visszatér az őt megillető helyére, ahol régen is volt, egy igen versenyképes bajnokság elé nézünk."

Néhányan nem fogadták kitörő örömmel az érkezésedet a laziós múltad miatt.

"Nem tudom és nem is akarom megtagadni a múltamat. De most a Roma játékosa vagyok és ahoy 100%-ot nyújottam Lazio játékosként, úgy most is annyit, de még annál is többet fogok a Roma játékosaként. A Lazio remek tapasztalat volt számomra, de mától kezdve már a rivális csapat lesz a pályán."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Kolarov, interjú