Kolarov: A fő, hogy nyertünk

Kolarov: A fő, hogy nyertünk

A szerb játékos szerint a Roma megtette, amit meg kellett tennie, és megnyerte a mérkőzést.

Újra Kolarov volt a meccs hőse azzal, hogy a szabadrúgásból szerzett góljával hozta el mindhárom pontot a Roma a Torino otthonából.

"A londoni igen fárasztó meccs után nagyon fontos volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést."- kezdte Kolarov.

"Megtettük, amit meg kellett tennünk, begyűjtöttük a három pontot, ebből pedig előnyt kovácsolhatunk a következő három hazai, nyerhető meccsünkre."

"Ami engem illet, mindig megpróbálom a maximumot nyújtani, ez néha sikerül, de van, hogy nem. Viszont a srácok részéről nagyon meleg fogadtatásban volt részem. Folytatnunk kell ezt az utat, és nem számít, hogy ki szerzi a gólt."

"Nekem az a fontos, hogy nyerjek a pályafutásom ezen szakaszában is. Örülök, hogy itt lehetek, és elégedett vagyok azzal, amit csinálunk."

"Ami a Scudettót illeti, ezt nem lehet 9 meccs után kijelenteni, hogy esélyesek vagyunk-e. A bajnokságot megnyerni az egyik legnehezebb dolog a futballban. Ott fogunk végezni, ahol megérdemeljük. Nem akarom becsapni magamat azzal, hogy a bajnoki címről beszélek, még csak október van."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Kolarov, Torino, Serie A