Keita: Szinte egy lábbal játszottam

Keita: Szinte egy lábbal játszottam

A középpályás elárulta, hogy a Bologna és a Barcelona ellen szinte egy lábbal játszotta végig a meccset.

A Roma a Barcelonától 6:1-re kapott ki novemberben, aztán döntetlent játszott a Bolognával és Keitát sok kritika érte, majd januárig sérülés miatt nem számíthatott rá Spalletti.

Sokan azt gondolták, hogy Garcia távozása és Spalletti érkezése az, amiért gyenge formában futballozott a játékos, azonban Keita elárulta, sérülés állt a rossz teljesítmény hátterében.

"Velem személyesen nem sok dolog változott. Spalletti nagyon igényes edző, elég sokat vár el mindenkitől. Egyszerűen annyi történt, hogy a Bologna és a Barcelona ellen volt két rossz meccsem, mert sérülten játszottam, szinte egy lábbal kellett végigjátszanom a meccset. Nem számítottam rá, hogy játszani fogok, mert eléggé komoly fájdalmaim voltak, szinte vezetni alig tudtam, de a körülmények miatt játszanom kellett."- vallotta be Keita.

"Emiatt akkor nagyon sokan kritizáltak és úgy tűnik, hogy Spalletti is mellőzni kezdett, de ahhoz, hogy jól tudjak játszani, mindenekelőtt két jó lábra van szükségem."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Keita