Alessandro Florenzi bebizonyította, hogy az álmok valóra válhatnak az olasz futballban.

Az olasz válogatott játékos mindössze 18 hónapos volt, amikor először labdába rúgott.

10 évesen már Francesco Tottit utánozza a grundon.

Egy évvel később már a Roma U12-es utánpótlás csapatának a tagja.

Ha a futball mindig az élete része, akkor a Roma mindig a szenvedélye volt.

Ez az interjú arról szól, hogy egy fiatal srác miként álmodott arról, hogy szülővárosa klubjában fog játszani - majd így is történt.

Mesélj nekünk a gyermekkorodról...

"Boldog gyermekkorom volt. Szerencsém volt, hogy volt két szülőm és egy bátyám, akik nagyon szerettek engem. Róma egyik külvárosában, amit Vitiniának hívnak, nőttem fel. Az első emlékeim a családomról és a futballról vannak... Csak egy labdára volt szükségem és máris boldog voltam."

Hány évesen ismerted fel, hogy létezik a Roma, mint focicsapat?

"Azt hiszem, úgy 4-5 éves lehettem, amikor elkezdtem az édesapámmal meccseket nézni a tévében. Akkor kezdtem el megérteni, hogy miről szól a futball, a szabályokat és hogy melyik az a csapat bordó-sárgában."

A családod mennyire volt szenvedélyes futball kedvelő?

"A mi családunk imádja a futballt. Az édesapám futballozott - nem túl magas szinten - és csak a Promozione-ig jutott, ez az olasz hatodik liga. Ez akkoriban még magasabb osztálynak számított, mint most, a mostani Lega Pro-nak felelt meg, ami a harmadik osztály. A bátyám is focizott, a Cassino játékosa volt, de befejezte."

Bárki a széles családi körben megpróbált valaha is rávenni arra, hogy a Laziónak drukkolj?

"Tulajdonképpen az egyik barátom igen. Őt is Alessandrónak hívták és együtt mentünk az általános iskolába. Viszont addigra az édesapám már a helyes irányba terelt, de azzal, hogy minden nap együtt voltunk az iskolában, Alessandro megpróbált átcsábítani. Igen meggyőzően csinálta, de végül befejezte azzal, hogy leszereltem őt végleg és maradtam Roma szurkoló."

Gyerekként tévében nézted a meccseket, vagy kimentél a stadionba is?

"Először is nagyon fiatalon elkezdtem tanulmányozni a futballt és a Romát, amíg kint játszottam a ház előtt és inkább tévébem néztem a meccseket. Aztán 5, vagy 6 éves lehettem (nem emlékszem már pontosan), amikor édesapám elkezdett kivinni magával a Stadio Olimpicóba. Nem emlékszem az első meccsre, amit élőben láttam, de sok más dologra emlékszem arról a napról, például az emberekre a lelátón, a játékosokra és a zöld gyepre."

Hány évesen kezdtél el futballozni?

"Másfél évesen. Nagyon hamar szerelembe estem a focival, szinte ahogy járni kezdtem. Emlékszem, hogy általában bent fociztam, mert nem volt kertünk. Egyedül az édesanyám volt egy kicsit szomorú, mert pár dolgot sikerült összetörnöm a lakásban."

Ki volt az első olyan játékos, akit megpróbáltál utánozni a grundon?

"Amikor kint, vagy az iskolában játszottunk, akkor megvoltak a szokásos híres nevek, de természetesen a fővárosban Francesco Totti volt a legnépszerűbb. 10 éves voltam, amikor a Roma bajnok lett 2001-ben. Aztán, amikor már nagyobb voltam és elkezdtem játszani a csapatokban, akkor Cesc Fabregas volt a példaképem, szerintem ő egy káprázatos játékos volt."

Melyik csapatban játszottál először?

"Az első csapat, ahol fociztam az Axa volt, amelyikhez nagyban kötődött a családom. Az édesapám is játszott náluk, az édesanyám pedig a náluk található sportközpont bárjában dolgozott, ezért teljesen természetes volt, hogy ott kezdek el focizni."

Milyen poszton játszottál?

"Mivel még nagyon fiatalok voltunk, ezért öt fős csapatokban játszottunk, így nem voltak igazi posztok. Az első alkalommal, amikor kimondott poszton játszottam, akkor csatár voltam. Én voltam elől a második csatár és ha úgy alakult, hogy hárman voltunk elől, akkor én kihúzódtam szélre balra, vagy jobbra."

Látszott már akkor, hogy jó játékos válik belőled?

"Tulajdonképpen igen, már az Axánál. Már az első meccseken látszódott. Atlétikailag és technikailag én voltam az egyik legjobb."

Hogyan kerültél a Roma utánpótlás akadémiájára?

"9 évesen a Lodigianihoz igazoltam, ami akkoriban Róma harmadik legnagyobb csapatának számított és a Serie C-ben szerepeltek. Majd 2 ott eltöltött év után választanom kellett a Roma és a Lazio között, mert mindkettő meg akart szerezni. Én már akkor döntöttem, amikor elmentem Trigoriába az édesapámmal és találkoztam Bruno Contival, az akadémia vezetőjével. Nem is emlékszem pontosan, hogy mit mondtak akkor, csak arra, hogy ő volt ott és ahogy üdvözölt, ez pedig elég volt ahhoz, hogy őket válasszam."

Emlékszel az első edzésre, vagy próbára? Ideges voltál?

"Nekem nem volt próba, mint olyan. Viszont az első edzésre tisztán emlékszem. Eucaliptiben voltunk a város déli részén, közel a Via Marconihoz, ott volt egy pálya. Ez a 2001-02-es szezon volt és én az U12-es csapattal kezdtem meg az évet. Kicsit ideges voltam, hiszen akkor viseltem először a Roma mezét és nagyon sok edző ott volt a csapatból. Aztán ahogy elkezdtünk játszani, egyből mindent elfelejtettem. A nap végére nekünk ez csak egy olyan nap lett, ahol fociztunk a pályán és jól éreztük magunkat."

Ki volt az első sztár, akivel találkoztál?

"Nem az összes ifi csapat edzett Trigoriában, ezért nehéz volt az első csapat játékosaival összefutni, de nekem szerencsém volt, mert az Olimpicóban labdaszedő srác voltam. 2002-03-ban kezdtem és ott láttam nagyon sok játékost. Szinte az elsők között volt Francesco Totti, akiket megláttam. Emlékszem, azon gondolkodtam, hogy milyen nagynak tűnt én pedig meg voltam szeppenve, de elég volt egyetlen szó tőle és azonnal otthon éreztem magam."

 

Amikor fiatal voltál, találkoztál De Rossival? Ha igen, milyen volt a tapasztalatod?

"Elég vices, mert Danielével nem Trigoriában találkoztam és beszéltem, hanem a strandon! Ostiában voltam, ahol ő született és lakott. Emlékszem, az édesapjával, Albertóval volt, aki már akkor is a Primavera csapatnak volt az edzője és ismert engem, mert habár más korosztályban játszottam, alkalomszerűen azért meghívott, hogy edzek a csapatával. Így találkoztam először De Rossival. Köszöntünk egymásnak és beszéltünk pár szót. Aztán pár évvel később az első csapatnál találkoztunk újra. Nagyon jól kijövök vele és Francescóval is."

10 éves voltál, amikor a Roma utoljára bajnok lett. Mi a legélénkebb emléked arról a napról a városban?

"Nagyon élénken él bennem a Parma elleni utolsó meccs emléke, amit otthon néztem. Az utána következő ünneplést sem felejtem el soha, szinte az egész város megőrült. Az apámmal körbe járkáltunk Rómában azon a napon, majd rá egy héttel is, amikor a Circus Maxumusnál tartották az ünneplést. Felejthetetlen."

Nagyon sok fiatal csatlakozik az utánpótlás csapatokhoz, majd nyaranta sokan távoznak. Nem aggódtál, hogy veled is ez lesz?

"Amikor párszor hallasz ilyeneket, akkor te is gondolsz rá, mert közben látod is, hogy ez megtörténik az emberekkel, akikkel együtt játszottál és nekik nem sikerül kitörniük.  Szerintem ilyenkor két dolog tud igazán segíteni és mindkettő alapvető fontosságú: legyen melletted egy jó család és legyen erős mentalitásod. Erősnek kell lenned és ezért olyan emberekre van szükséged, akik foglalkoznak veled, akik törődnek veled és jó dolgokra tanítanak. Nekem szerencsém volt, mert a szüleim arra tanítottak, hogy ne szálljak el, maradjak a földön, hiszen ők is az utcáról jöttek. Megtanítottak arra is, hogy keményen dolgozzak, ha el akarok érni komoly célokat."

Ez idő alatt voltak elég komoly hullámvölgyeid - volt különösen szomorú pillanatod?

"Igen, amikor a Giovanissimi Nazionali csapatban voltam. Dario Scuderi irányítása alatt alig játszottam a szezonban, aztán a szezon vége felé Andrea Stramaccioni vette át a csapatot és akkor elkezdtem játszani, ahogy később is a Allievi Nazionaliban, ahová feljebb léptem vele."

Mik a legjobb emlékeid a Roma akadémiájáról?

"Egyértelműen a 2011-es bajnoki cím a Primaverával. Az egy hihetetlen teljesítmény volt, mert a döntőben a Varese ellen a 91. percben még 2:1-es vesztésre álltunk. Aztán, talán az utolsó lövéssel Montini kiegyenlített, majd a hosszabbításban győztünk. Azért is volt csodálatos érzés, mert én voltam a csapatkapitánya annak a csapatnak."

Sok lemondással jár futballistának lenni. Milyen érzés volt azt látni, hogy a barátaid szórakoznak, miközben te nem tehetted?

"Tudod, én sosem bántam, hogy nem maradtam ki késő estig hétvégente, mert mikor elkezdtem a futballt foglalkozásszerűen űzni, akkor az nekem stabil jövőt tudott biztosítani és én nagyon komolyan vettem. Vicces, de amikor akademista voltam egy dolog hiányzott igazán, hogy nem tudtam a srácokkal a grundon focizni, amikor hívtak. Sokszor az édesapám állított meg és tiltotta meg, hogy lemenjek játszani, mert félt, hogy megsérülök. Én viszont ezt nehezen fogadtam el, de így utólag azt kell mondanom, igaza volt. De képzeld el, azért párszor így is elmentem játszani!"

Mikor kezdtél titokban először arra gondolni, hogy profi focista leszel?

"Azt mondtam magamnak a Primaveránál eltöltött utolsó évemben, hogy: "képes vagyok rá'. Akkor nyertük meg a bajnoki címet és akkor kerültem kölcsönbe a Crotonéhoz. Akkor valami felbukkant bennem, persze nem is igazán vettem észre, hogy mi az. Egyszer csak rájöttem, hogy jó úton járok. Az idő egyszer csak eljön, amikor azt tudod mondani, hogy futballista vagy."

Emlékszel arra, amikor aláírtad az első profi szerződésedet? Büszkék voltak a szüleid?

"Trigoriában írtam alá az első profi szerződésemet, amikor a Primavera csapathoz kerültem. A legjobb dolog az volt, hogy az első napon két ember volt végig velem. Édesapámmal beléptünk Trigoriába és Bruno Contival végigmentünk rajta. Mit is mondhatnék arról a napról... a szüleim nagyon büszkék voltak rám és nagyon örültek, mert látták, hogy nagy dolgokat tudok elérni azzal, amit a legjobban szeretek csinálni, a futballal."

Mesélj a bemutatkozásodról - sokan nem tudják elmondani azt, hogy éppen Tottit váltották az első Roma meccsükön...

"2011 májusa volt, az Olimpicóban játszottunk a Sampdoria ellen. Francesco nagyon megkönnyítette a helyzetemet azzal, hogy rám mosolygott, ezzel eléggé megnyugtatott. Nem voltam sokat pályán, mert már csak 3 perc volt hátra, de fantasztikus érzés volt így is. Az egyike a legszebb emlékeknek, amik megmaradnak az emlékezetemben, és nagyon örülök annak, hogy a szüleim ezt élőben láthatták a stadionban."

Mennyire játszott komoly szerepet De Rossi és Totti a fejlődésedben?

"Az ő szerepük nem csak fontos, hanem abszolút alapvető. Mindketten nagyon sokat segítettek mindenben. Nekik kettejüknek köszönhetem a legtöbbet a Románál, ez nem is kérdés. Mindenben támogattak és segítettek, nagyon sok tanácsot adtak. Különös tekintettel a pályán mutatott viselkedésre és a római közegről úgy általában. Nagyon sokszor csak egy szót, vagy egy rövid mondatot, vagy csak egy pillantást kaptam, amiből tudtam, hogy most jól csinálom, vagy sem."

Mit tanultál tőlük mint futballista és mint ember?

"Francesco Totti nem csak dolgokat tanít meg neked, őt elég nézni, hogy mit csinál a pályán és meg kell próbálni utánozni, habár nem egyszerű. Ő mindig inspirálja az embert. Danielétől a pályán belüli hozzáállást tanultam meg, a győzni akarást, a küzdőszellemet és a taktikai érzéket."

Mesélj nekünk az első gól érzéséről...

"A 2012-13-as szezonban volt Milánóban, akkor kerültem vissza a Crotonétől a Romához. Az Inter ellen játszottunk, a szezon második meccse volt és az első, ahol kezdtem. Totti passzából fejeltem gólt, nagyszerű érzés volt, különösen, hogy nyertünk végül. Csak a meccs végén fogtam fel a tettem nagyságát, mert a meccsen csak arra koncentráltam, hogy a maximumot adjam. Aztán az öltözőben hideg fejjel felfogtam, hogy milyen különös élmény volt gólt szerezni és mindig emlékezni fogok rá."

Helyi játékosként hogy érzed, extra teher van rajtad, vagy segít az, hogy gyerekkorodban is szurkolója voltál már a csapatnak?

"Ahogy mindig mondtam, nagyon büszke vagyok arra, hogy szülővárosom csapatában focizhatok, de ez egyben nagy felelősség is. Meg kell találni az egyensúlyt és abból a perspektívából kell nézni."

Megváltozott az életed a bemutatkozásod óta - és miként kezeled a hírnevet?

"Nos, mindig megpróbálok szerény maradni, ahogy a családom is tanította nekem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem változott meg az életem. Az emberek felismernek, még Rómán és Olaszországon kívül is, ez jó dolog és mindig megpróbálok nem unalmasnak mutatkozni. Szerintem ezt jó jelnek kell felfogni, hogy amit csinálsz, azt jól csinálod és jó úton vagy. Lazán kell a dolgokhoz hozzáállni és nem szabad elfelejteni, hogy a fiataloknak jó példakép lehetsz."

Amikor először kölcsönadtak, gondoltál arra, hogy a Romához lehet vissza sem fogsz térni?

"Erre sosem gondoltam. Csak arra koncentráltam, hogy a Crotonéval a legjobban szerepeljek és megmutassam a Romának, hogy mire vagyok képes. Szerencsére jó munkát végeztem és így visszahívtak a Romához."

Milyen érzés volt visszatérni úgy, hogy tudtad, a Roma téged akar?

"Elégedetséggel töltött el és egy kicsit személyes bosszúnak is éltem meg, ha lehet így nevezni. Egy évvel előtte még nem akartak megtartani, de egy jó szezon után már újra gondoltak rám. Jó érzés volt, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel érdemeltem ki a visszahívást. Személyes véleményem pedig az, hogy a Crotonéban eltöltött egy év nagyon fontos volt - elhagytam az otthonom, fejlődtem focistaként és emberként is."

Három év után mennyire változott meg az életed és mennyire sikerült ugyanannak maradnod?

"Eltekintve attól, hogy híresebb lettem, ugyanaz vagyok. Ugyanazok az értékeim, mint amik fiatalként voltak. Ugyanolyan alázatos vagyok, ugyanolyan a kapcsolatom a családommal, ugyanaz a barátnőm... nos, végülis valami változott, mert azóta összeházasodtunk."

Végül, ha most ajánlhatnál valamit egy fiatalnak, aki a Romában szeretne futballozni, mi lenne az?

"Az első az, hogy szerénynek kell maradni, nagyon fontos, hogy mindig a földön maradj még akkor is, amikor elkezdesz a nagy meccseken is játszani. A másik a kemény munka - csak így tudod valóra váltani az álmaidat, hogy áldozatokat hozol, mert senki nem fogja megtenni a kedvedért. Végezetül, sose felejtsd el, hogy a futball szórakozás, a legjobb játék a földön."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Florenzi, interjú