Garcia: Kialudt a fény

Garcia: Kialudt a fény

A Roma mestere elismerte, hogy a játék képe alapján igazságos volt a döntetlen és hozzátette, a posztja most legkevésbé sem érdekli.

A Roma október 31. óta mindössze 2 bajnokit tudott megnyerni és igaz vezetett a Milan ellen már a 4. percben, végül ezen a meccsen sem tudta győztesként elhagyni a pályát.

"Megérdemelten nyertük meg az első félidőt, ugyanakkor megérdemelten vesztettük el a másodikat. Nincs folytonosság, erősen kezdtünk és a gól után még sok lehetőségünk volt."- kezdte Garcia.

"A szünet után elfelejtettük a saját stílusunkat, technikailag, taktikailag és fizikálisan semmi jót nem tudtunk felmutatni. Keményen kell dolgoznunk és fel kell tennünk magunknak néhány kérdést, tehát van miben fejlődni."

"Félúton vagyunk a bajnokságban, tehát semmi nincs veszve, de amikor lehetőség van arra, hogy felzárkózzunk az élmezőnyre, akkor élni kell a lehetőséggel."

"Az első 25 percben azt csináltuk, amit vártunk és csinálni akartunk és a csapat éhes volt, de aztán kialudt a fény. Nem vártam, sokkal többet vártam a játékosoktól."

"Teljesen normális, hogy a szurkolók nem ürölnek a második félidei játéknak, mondtam a srácoknak, hogy ennél sokkal több kell. Folytonosság nélkül nem lehet nyerni, még egy meccset sem. Úgy kell játszanunk, mint ahogy tettük az első félidőben, a második félideit pedig el kell felejteni."

"Ami pedig a posztomat illeti, az érdekel most a legkevésbé."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Rudi Garcia, AC Milan