Fonseca: Újabb magabiztos győzelem

Fonseca: Újabb magabiztos győzelem

A Torino elleni győzelmével a Roma újra a legjobb négy között a tabellán.

Mi volt a legnagyobb pozitívum ezen a mérkőzésen?

"Elsősorban a 3 pont. A cél a győzelem volt, és tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Meglett a győzelem, jól kézben tartottuk a mérkőzést, és szereztünk 3 gólt."

Számított arra, hogy Pellegrini ilyen formába lendül?

"Szerintem Pellegrini mindig jól játszott, ezen a találkozón pedig szerzett egy nagyon szép  gólt, mellette pedig igen jó teljesítményt nyújtott, ahogy mostanában mindig."

Három védővel játszott a csapat, mit gondol, ez a 3 belső védője a legjobb? És lehetett volna jobb az utolsó 20 perc?

"Igen, lehetett volna jobb, mert tényleg nem sikerült a legjobban a mérkőzés utolsó harmada. Sokkal jobban meg kellett volna becsülnünk a labdát, főleg hogy emberelőnyben voltunk. A Torino elkezdett letámadni, mi pedig nem tudtuk megtartani a labdát, ezzel az ellenfélnek folyamatos támadási felületet adtunk a saját térfelünkön. Ez a része nagyon nem tetszett, mint ahogy az sem, hogy emberelőnyben gólt kaptunk."

"Ami pedig a védelmet illeti, nagyon fontos, hogy Gianluca Mancini és Chris Smalling is visszatértek. Félidőben úgy döntöttem nem kockáztatom Mancini játékát, mert sárgája is volt, de mindkettőjükkel elégedett voltam."

Pazarlás Pellegrinit, Pedrot és Henrikh Mkhitaryant két poszton rotálni, vagy segítség ahhoz, hogy Gonzalo Villar mélyebben tud játszani?

"Pellegrini mindkét poszton tud játszani, míg Villar kiérdemelte, hogy kezdő legyen ezen a meccsen. Azért döntöttem így, mert a Bologna ellen is nagyon jól játszottak, ahol Pellegrini kicsit előrébb játszott. Erre a meccsre ezen nem akartam változtatni, bár a véleményem az, hogy Pellegrini mindkét poszton remekül tud játszani. Aztán amikor Villar besárgult, Pellegrinit hátrébb vontam, aztán gólt is szerzett. Lorenzo sok poszton tud játszani."

Mit gondol, a csapat megérdemelten van a tabella élmezőnyében?

"Tetszik az, ahogy a tabella jelenleg kinéz, de még nagyon hosszú az út, messze még a vége. Most a következő meccsel kell foglalkoznunk, ami az Atalanta elleni nagyon fontos, és igen nehéz találkozó lesz."

Mekkora segítség az, hogy Dan és Ryan Friedkin folyamatosan jelen vannak?

"A csapat számára nagyon fontos, hogy érezzék a támogatást, és nagyon pozitív a jelenlétük mindenki számára, nekem is."

Van már terve Zaniolo posztjára a visszatérésére esetén?

"Nincs, meg kell várnunk a megfelelő pillanatot, amikor ténylegesen visszatérhet Nicolo. Jól halad a felépülése, de van egy bizonyos időkeret, amit tiszteletben kell tartanunk."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Torino, Serie A