Fonseca: Szinte minden tekintetben jók voltunk

Fonseca: Szinte minden tekintetben jók voltunk

Leonardo Spinazzola és Pedro góljaival 2:0-ra nyert a Roma a mérkőzést jól kezdő Fiorentina ellen.

Mit gondol, fejlődik, javul a csapat?

"Egy igen jó csapat ellen nyújtottunk remek teljesítményt. Ezen a meccsen szinte minden szempontból jók voltunk, védekezésben biztonságban voltunk, nyomást gyakoroltunk rájuk, és gyorsak voltunk támadásokban, valamint nagyon sok helyzetet kidolgoztunk."

Gondolta volna, hogy Lorenzo Pellegrini ennyire hatékony lesz ezen a poszton?

"Ahogy mindig mondtam, Lorenzo hihetetlenül intelligens játékos. Sosem volt kétségem afelől, hogy számos poszton bevethető. Nagyon jól játszott, ahogy a többiek is. Nagyon boldog vagyok, keményen dolgozott, és megértette, hogy mit kell tennie, amikor azon a poszton játszik."

Mióta Smalling visszatért a kezdőbe, a Roma nem kapott gólt. Ez egybeesés?

"Nem. Mindig mondtam, hogy Chris nagyon fontos játékos nekünk. Amikor van három fiatal védőd, akkor nagyon fontos, hogy legyen valaki olyan is, mint Chris, aki más nyugalmat, más típusú tapasztalatot és irányítást hoz."

Mik most a csapat céljai a bajnokságban?

"A dolgokat csak meccsről meccsre szabad vizsgálni. A fő célunk, hogy a tavalyi szezonnál jobban szerepeljünk, ami azt jelenti, hogy kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába. Azzal az ambicióval és hozzáállással kell játszanunk, mint eddig, de a legfontosabb, hogy mindig a következő meccsre szabad csak összpontosítanunk."

Mióta átváltottak a háromvédős rendszerre, a Roma tényleg úgy néz ki, mint egy csapat.

"A tavalyi szezonhoz képest az ideit már úgy kezdtük, hogy háromvédős rendszerben játszottunk, és a csapat nagyon jól szerepel így. A csapat nagyon magabiztos ebben a felállásban, sokkal biztonságosabb a védekezésünk, és sokkal több lehetőségünk adódik a gyors ellentámadásokra."

"Szóval jól megy ebben a felállásban, de persze nem csak így tudunk játszani, igaz most nincs ok arra, hogy váltsunk."

A Roma versenyben lehet a bajnoki címért?

"Én mindig kiegyensúlyozott vagyok - nem fogok ilyet mondani csak azért, mert volt egy jó meccsünk. A bajnoki cím fő várományosai az Inter és a Juventus."

Mi a helyzet a Sassuoloval?

"Nagyon jó csapat. Lássuk be, néhány éve senki nem gondolta, hogy a Leicester City bajnokságot tud nyerni. Minden elismerésem Roberto De Zerbié, aki remek munkát végez. Nagyon bátor edző, akinek a csapata nagyon szép focit játszik."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Fiorentina, Serie A