Fonseca: Szilárd alapokra épült a mai győzelem

Fonseca: Szilárd alapokra épült a mai győzelem

Keményen megküzdött a 3 pontért Paulo Fonseca együttese a Sampdoria ellen, és végül sikerült megszerezni azt.

Mi a különbség a mostani mérkőzés, és a 2020-as év első mérkőzése, a Torino elleni vereség között?

"A legfontosabb az, hogy nyertünk. A csapat erősebb, régebb óta együtt tudunk dolgozni, a csapat így sokkal kiegyensúlyozottabb. A mai mérkőzést végig uraltuk, és végül megérdemelten nyertünk. Akár több gólt is szerezhettünk volna, mert a gólon kívül is voltak még helyzeteink. Az biztos, hogy csak előnyére vált a csapatnak a hosszú közös munka."

Mi döntött ma?

"A Sampdoria ellen nagyon nehéz játszani, hihetetlenül jól szervezett csapat, nagyon jól védekeznek. A srácok viszont végig hittek abban, hogy sikerül majd gólt szerezni."

"Hátul nagyon szilárdan védekeztünk, és ha ezt teszed, akkor mindig esélyed van a végső sikerre - főleg azért, mert helyzeteink pedig voltak. Nagyon nehéz volt játszani a pálya talaja miatt, de azt kell mondjam, a stáb nagyon jó munkát végzett a vízelvezetést illetően. Összességében megérdemelten nyertünk."

Smalling kezd jó formába lendülni?

"Igen, ma is egészen jól futballozott, hogy Mancini és Ibanez is. Nagyon fontos volt, hogy hátul végig szilárdan védekezzünk, és ebben az egész csapat sokat segített."

Szükség van másik támadóra a januári átigazolási időszakban?

"Meglátjuk. Tiago Pinto a héten érkezik, és megbeszéljük majd vele, hogy mire van szüksége a csapatnak."

Mi a véleménye Lorenzo Pellegrini teljesítményéről?

"Nagyon jól játszott, fantasztikus teljesítményt nyújtott."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Sampdoria, Serie A