Fonseca: Szeretnénk a szurkolókat megörvendeztetni egy derbi-győzelemmel

Fonseca: Szeretnénk a szurkolókat megörvendeztetni egy derbi-győzelemmel

A portugál mester szeretné, ha csapata derbigyőzelemmel ajándékozná meg a szurkolókat.

Megint nagyon sok probléma volt az Inter ellen. Mit gondol, miért nem sikerült az együttesnek megoldania a védekezési problémákat ebben a szezonban?

"Tudjuk, hogyan szeret az Inter játszani. Nem akartunk túl mélyen védekezni - át akartuk venni a kezdeményezést, és azt hiszem, ez nagyrészt sikerült is. A második félidőben nagyon jól játszottunk, gólszerzési lehetőségeket alakítottunk ki, de ehhez kockázatot kellett vállalnunk. Az ellentámadásokban nagyon erősek, mi pedig nem jól védekeztük le ezeket a kontrákat. Hagytuk, hogy Lukakun keresztül játsszanak, és ez gondot okozott. De összességében nem volt sok helyzetük."

"De úgy tűnik, hogy ez a probléma végig velünk van. Nem hagyjuk, hogy az ellenfél sok lehetőséget alakítson ki, de amikor hibázunk, akkor az ellenfél azonnal megbüntet minket. Kétféle megközelítéssel játszottunk ebben a szezonban, és [a szerdán alkalmazott] kockázatosabb, de ettől függetlenül képesnek kell lennünk védekezésben reagálni."

Az őszi meccshez képest más lesz a felállás a Lazio elleni meccsen?

"A legutóbbi meccshez képest más taktikával készültünk. Azon a meccsen nagyon magasan letámadtunk, de ennek eredményeként a csapat egyensúlya nagyon eltolódott. Emiatt rendszeresen kontrázni tudtak, és eredményesek voltak."

"Most úgy készültünk, hogy különös figyelmet fordítottunk a kontratámadásaik megakadályozására. Amikor az Immobile, Correa, Luis Alberto, Milinkovic-Savic négyessel támadnak, akkor nagyon veszélyesek, ezért nagyon oda kell figyelnünk."

Akkor most sokkal védekezőbb Romát láthatunk majd?

"Ahogy mondtam, a csapatnak van egy taktikai megközelítése erre a meccsre. Szeretnénk a meccs minden részében megtartani az egyensúlyt, úgy, hogy tisztában vagyunk a Lazio erősségeivel."

Sorozatban másodszor végez a Roma a Lazio mögött, pedig ez elég régen fordult már elő. Miért lehetséges ez?

"Ez egy elég nehéz szezon volt, nagyon sok kulcsjátékosunk sérült volt. Ahogy már párszor mondtam, ha ezek a játékosok végig a rendelkezésemre álltak volna, akkor teljesen másképp alakult volna a szezon."

Utolsó meccse lesz az Olimpicóban. Van, amit megbánt? Vannak dolgok, amiket másképp csinált volna?

"Azzal a nagy büszkeséggel távozom, hogy 2 évig a Roma edzője lehettem. Nem sajnálok semmit. Mindenki tisztelt, a szurkolók támogattak, és ez nagyon fontos érzés volt számomra."

A szerdai meccsen úgy tűnt, hogy megint elég sok volt az egyéni hiba. Ez az ön hibája, hogy nem képes átadni a játékosoknak az elképzeléseit, vagy a játékosoknak kellene vállalniuk a felelősséget?

"Akár nyerünk, akár kikapunk, rengeteg kérdésem van a játékosokhoz. Én vagyok mindig az első, aki felelős azért, ami a csapattal történik. Mindig keresem a választ, hogy ne forduljon elő ugyanaz a hiba később. Nagyon jól tisztában vagyok azzal, hogy én vagyok az első számú felelős."

Újra három védős rendszerben játszanak majd ezen a meccsen?

"Nem, négy védővel fogunk játszani."

Mi romlott el védekezésben ebben a szezonban?

"Ez nem csak a védelem problémája, hanem az egész csapaté. Ezen túlmenően az is fontos tényező volt, hogy Chris Smalling - a legtapasztaltabb védőnk - nem állt a rendelkezésünkre a szezon nagy részében. Emiatt sokkal többször játszottunk néhány nagyon fiatal játékossal, ami szerintem döntő tényező volt a védekezésben. Sok egyéni hibát követtünk el, és sok gólt kaptunk, többet, mint amennyit talán kellett volna, hiszen az ellenfelek nem alakítottak ki ennyi komoly gólszerzési lehetőséget ellenünk."

A csapat megérett arra, hogy a derbinek megfelelő hozzáállással lépjen pályára?

"A Lazio hozzáállása ugyanolyan lesz, mint mindig. Ők szinte mindig kontrákra játszanak, mindig megpróbálnak gyors támadásokat vezetni. Holnap is ezt várom tőlük. Mi pedig úgy készülünk, hogy ezekben megakadályozzuk őket."

A 4-2-3-1-es rendszer visszatért. Miért pont most? Lehetett volna talán korábban is visszatérni hozzá?

"Mindig mondtam, hogy két felállás is van ehhez a csapathoz. A választás nagyban függött a csapat reakciójától, és attól is, hogy milyen pillanatban voltunk. A Manchester United elleni mérkőzésre változtattunk, és a csapat jól reagált erre. Az ilyen változtatások jót tehetnek a csapatnak is - hogy másfajta ingereket kapjanak, új dinamikát teremtsenek a pályán. Emiatt most nincs értelme újra változtatni."

Milyen lesz ez a derbi, különösen az elsőhöz képest, amit átélt?

"A motiváció, hogy nyerjünk, ugyanaz. Az, hogy nem lesznek szurkolól sokat számít. Egy derbi mindig rendkívüli, és habár nem lesznek ott a szurkolóink, ettől függetlenül ugyanolyan motiváltak leszünk. Tudjuk, hogy mindenki számára roppant fontos meccs ez, és azt várom, hogy a játékosok is motiváltak legyenek."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Lazio, Serie A