Fonseca: Remek lehetőség lesz, hogy megmutassuk mit fejlődött a csapat

Fonseca: Remek lehetőség lesz, hogy megmutassuk mit fejlődött a csapat

A Roma vasárnap délután a Bologna vendégeként lép pályára a Serie A 4. fordulójában.

Milyen állapotban vannak a játékosok az Európa Liga mérkőzés után?

"Fizikáisan nagyon jó állapotban vannak, és alig várják a következő meccset. A kupában lehetőségünk volt változtatni a kezdőcsapaton, így a Bologna ellen most olyanok is játszani fognak, akik csütörtökön nem."

Római edzősködése alatt ez lesz az első olyan meccs, amit nem Rómában rendeznek, ráadásul az egyik legjobb formában lévő csapat ellen.

"Ez egy remek lehetőség számunkra, hogy megnézzük, mire vagyunk képesek. A tabella első felében elhelyezkedő remek csapat ellen fogunk játszani, akik eddig veretlenek a bajnokságban, és kétszer győztek. Nagyon nehéz meccsre számítok, de készen állunk az ilyen kihívásokra."

Az első meccseken két védekező középpályással játszott a csapat a védelem előtt, a Basaksehir ellen azonban Diawara személyében sokkal inkább egy fizikális játékos szerepeltetett.

"Először is, az EL meccs teljesen más fajta mérkőzés volt, ezért is választottam egy fizikálisan erősebb játékost Diawara személyében. A Serie A sajátosságai miatt én jobban szeretem, ha két középpályás játszik a védelem előtt, így holnap Cristante és Veretout fog játszani. A csapat kiválasztása mindig a mérkőzéstől, és az ellenfelünk játékrendszerétől függ."

Mkhitaryan nem nagyon vesztegette az időt arra, hogy megmutassa milyen jó játékos, de mintha elfáradt volna a második félidőre. A Bologna ellen képes lesz többet játszani?

"Fizikálisan rendben van, nagyon jó kondiban van. A Sassuolo ellen fantasztikus volt, de nem volt sok lehetősége a csapattal edzeni azóta, hogy csatlakozott hozzánk. Szóval bőven van még hová fejlődnie."

Kolarov nem sokat pihent eddig, holnap fog?

"Ez igaz, de nem pihentethetek mindenkit. Meglátjuk, hogy fog-e pihenni, vagy sem."

Smalling kész pályára lépni?

"Chris az EL-meccs után újra elkezdett velünk edzeni, de mivel előtte sérült volt, egyértelmű, hogy még nincs 100%-os állapotban. Egyénre szabott munkát végez, szóval igazából majd csak a következő meccsen számíthatok rá igazán."

A csapat hozzáállása ugyanaz lesz, mint eddig, attól függetlenül, hogy idegenben játszanak?

"Ismerve az ellenfelünk remek formáját, és hogy milyen jó csapat, nem fogunk változtatni a hozzáállásunkon. Persze fontos, hogy a megfelelő stratégiával álljunk ki, de a játékfilozófiánk nem fog változni."

A csapat labdabirtoklásán is még lehet javítani, hiszen ez roppant fontos az elképzelt játékstílusa szempontjából.

"Azt láttam, hogy itt Olaszországban nagyon nehéz dominálni a labdabirtoklást illetően, mert az ellenfelek nagyon jók. Fejlődtünk ebben is, de sok függ a meccs típusától. Itt minden egyes csapat jó ebben, mindenki szeret játszani, így nagyon nehéz elérni, hogy sokkal többet birtokold a labdát."

Mi a véleménye Mihajlovic munkájáról?

"Nagyon szomorúan értesültem a betegségéről, de ő egy igazi küzdő. Holnap ellenfelek leszünk, de én gyors felépülést kívánok neki. Biztos vagyok benne, hogy megnyeri ezt a csatát."

Leonardo Spinazzolát inkább a jobb oldalon fogja használni a bal helyett?

"Eddig a jobbon használtam, leginkább Zappacosta sérülése miatt, de ő tud a bal oldalon is játszani."

Amikor kinevezték a Roma edzőjének, milyen munkát kellett elvégeznie? Nagyon negatív volt a légkör?

"Még túlságosan rövid idő telt el azóta ahhoz, hogy ilyen értékelést végezzünk. Én egy nagyon pozitív, optimista ember vagyok, és ezt próbálom a játékosok felé is közvetíteni. Persze nagyon fontos, hogy higgadt maradjon az ember, hiszen egy győzelem nem jelenti azt, hogy minden rendben van, míg egy vereség sem jelenti azt feltétlenül, hogy rosszul játszottál."

"Általánosságban mondva, ha nem hiszel abban, amit csinálsz, akkor nem fogsz elérni semmit. Nagyon fontos, hogy sose ess túlzásokba, és szerencsére a játékosok nagyon fogékonyak, és pozitívak voltak az elmúlt hónapok közös munkája során."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Bologna, Serie A