Fonseca: Nem volt válaszunk az első gólra

Fonseca: Nem volt válaszunk az első gólra

Folytatódott a Roma vesszőfutása, miután a Sampdoria vendégeként is sima vereséget szenvedett.

Úgy tűnik, hogy a csapat jelenleg szabadesésben van. Ez a benyomása Önnek is?

"Igen, ez egy nehéz pillanat számunkra. De úgy gondolom, hogy a Manchesterben az elszenvedett vereség ellenére jól játszottunk az első félidőben. Az első 45 perc végén most is kaptunk egy gólt, ami már-már szokássá vált, a második félidőben pedig nem találtuk a választ."

Még mindig működik a kapcsolat a csapat és Ön között?

"Meg kell értenünk, hogy min megyünk most keresztül. Ez egy nehéz időszak. A manchesteri vereség nyomot hagyott bennünk."

Nem volt hiba az, hogy túlságosan az Európa Ligára összpontosítottak?

"Egészen március végéig mindkét fronton versenyben voltunk a céljainkért."

Túl hamar feladta ezen az estén a csapat?

"Nem hiszem. A probléma az volt, hogy 10 hiányzó játékossal érkeztünk ide. Márciusban fontos játékosokat veszítettünk el, olyanokat, akiket nehéz volt pótolni. Március nehéz hónap volt, annyi problémával és annyi meccsel. Aztán megtörtént, ami megtörtént."

Mi az oka a sok izomsérülésnek?

"Az edzések biztosan nem, mert a két meccs között eltelt két nap alatt csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk biztosítani a játékosok regenerálódását. A probléma az, hogy ennyi játékos nélkül nem volt elég időnk arra, hogy valóban menedzseljük azokat, akik sérülésből visszatértek és a rendelkezésünkre álltak. De a Manchester United ellen nem volt más választásunk, minthogy azokat a játékosokat vessük be, akik akkor ott a rendelkezésünkre álltak. Rengeteg problémánk volt, és nem sok játékos állt a rendelkezésünkre."

Ez a játékoskeret meg tudott volna maradni az első négyben?

"Emlékszem, hogy a szezon elején a Sky Sports azt mondta, hogy a Roma a hatodik helyen fog végezni. De amúgy szerintem jobban is teljesíthettünk volna. Chris Smalling nem állt rendelkezésünkre a szezon kulcsfontosságú pillanataiban, Nicolo Zaniolo pedig az egész szezont kihagyta."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Sampdoria, Serie A