Fonseca: Nem szabad lebecsülnünk a Crotonét

Fonseca: Nem szabad lebecsülnünk a Crotonét

Az utolsó helyen álló Crotonét fogadja holnap délután a Roma hazai pályán.

A Sampdoria elleni találkozó nagyon sokat kivett a csapatból, majd most a Crotone után rögtön az Inter és a Lazio következnek majd. Érdemes most rotálni a játékosokat?

"Ahogy mondja, a Sampdoria elleni meccs fizikálisan nagyon nehéz mérkőzés volt, és az a baj, hogy nincs elegendő idő a pihenésre. A Crotone utáni meccsekkel most nem foglalkozom, csak ezzel, ahol nem kizárt, hogy 2-3 helyen változtatni fogok. Persze ez nem jelenti azt, hogy a csapat hozzáállása ezzel megváltozik. Holnap kiderül, hogy kik lépnek majd pályára."

A vezetőség tisztában van azzal, hogy mennyire fontos lehet a januári átigazolási időszak?

"Igen, mindenki tudja, hogy a csapatnak mire van szüksége. Beszélünk róla, és közösen dolgozunk is rajta."

Igaz, hogy nincs különösebb kérése a klub felé?

"Beszélek Tiagoval, tudja, hogy milyen típusú játékosra van szükségünk, és tudja, hogy melyik az a játékos, aki a csapat segítségére lehetne. Meglátjuk mi lesz majd."

Figyelembe véve azt, hogy milyen sok meccs vár a csapatra, mi a jobb, ha a legerősebb csapatot küldi pályára annak érdekében, hogy mielőbb lezárja az adott mérkőzést, vagy inkább a kispadon hagy pár minőségi cserelehetőséget?

"Eltekintve attól, hogy ki fog holnap játszani, erről már beszéltem a játékosokkal: a Crotone jó kis csapat, nem szabad csak a tabellán elfoglalt helyezésüket nézni."

"Láttam az Inter elleni meccsüket is, láttam, hogy nem voltak rosszabbak az első félidőben, és nagyon bátor játékot mutattak be. Szóval ha nyerni akarunk, akkor nagyon fegyelmezett és ambiciózus játékra lesz szükség tőlünk. Biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk."

Melyik az a terület, ahol a legnagyobb szüksége lenne a csapatnak erősítésre?

"Most nem akarok az átigazolásokról beszélni, ráadásul olyan játékosokról pláne nem fogok beszélni, akik nem a klubhoz tartoznak. Ha már itt lesznek, akkor beszélhetünk róluk, jelenleg nem érdekes."

Továbbra is azt gondolja, hogy a bajnoki cím az Inter és a Juventus között fog eldőlni, vagy más csapatok is beleszólhatnak majd a végső győzelembe?

"Még mindig azt mondom, hogy ez a két csapat az, amelyik a legtöbbet költötte a nyáron annak érdekében, hogy bajnokesélyes legyen. Utánuk van 5-6 nagyon jó csapat, akik harcban lehetnek az első helyekért. Ott van például a Milan, akik fantasztikusan szerepelnek, vezetik a bajnokságot. És még nem beszéltünk a szintén nagyon jó Napoliról és Atalantáról."

Ez az átigazolási ablak esély a Roma számára arra, hogy lehetősége legyen a harmadik hely megszerzésére?

"Nem, ez arra esély, hogy fejlesszük a csapatot."

Mi a helyzet Leonardo Spinazzolával?

"Egyre jobb állapotban van, és remélem, hogy az Inter ellen már számíthatok majd rá."

Carles Perez számára egy esély lehet a Crotone elleni mérkőzés?

"Carles nagyon sokat fejlődött, egyre magabiztosabb. A csapat egyik meghatározó játékosa lehet."

Mi a helyzet Antonio Mirantéval és Davide Santonnal?

"Javul az állapotuk, de a holnapi meccsen még biztosan nem számíthatok egyikre sem."

Tud még Rick Karsdorp fejlődni?

"Tud, sokat! Nagyon sokat tanult már idáig is mind a védekezést, mind a támadást illetően, de van pár kulcsfontosságú tényező, amiben még tud javulni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Crotone, Serie A