Fonseca: Most csak a holnapi meccsre szabad koncentrálni

Fonseca: Most csak a holnapi meccsre szabad koncentrálni

A Roma holnap 18 órakor hazai pályán fogadja a Bologna együttesét.

A Roma fellépett az UEFA európai ranglistáján a 15. helyre: miként magyarázza azt a nagy különbséget, ami felfedezhető a hazai és a nemzetközi szereplés között?

"Két teljesen más sorozat. Már az Ajax elleni meccs előtt is mondtam, hogy ez a csapat szinte végig a legjobb 4-ben volt a bajnokságban. A fő célunk a bajnokság, és ne feledjük, hogy fontos hiányzóink is vannak. Ráadásul a Serie A sokkal hosszabb sorozat, sokkal több meccsel, míg az EL-ben a csoportmeccsek után a kieséses szakasz jön. Ebben különböznek, mert amikor egy sorozat nagyon hosszú, akkor ott többször fordulnak elő hullámvölgyek."

Gondolt már arra, hogy olasz edzőt alkalmazna a stábjában?

"Nem, sosem gondoltam erre."

Úgy tűnik, hogy az EL-ben sokkal felszabadultabban játszik a csapat. Miként fogja elérni azt, hogy a holnapi, Bologna elleni meccsre koncentráljon a csapat, ne pedi az Ajax elleni visszavágóra?

"Mindig a következő meccsel foglalkozunk, és jelen pillanatban nagyon fontos, hogy most tényleg csak a Bologna elleni mérkőzésre koncentráljunk."

Walter Sabatini, a Bologna sportigazgatója egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Ön megérdemelné, hogy a klubnál maradjon.

"Nem láttam azt az interjút, de köszönöm neki ezeket a szavakat. Viszont nem szeretnék olyan dolgokat kommentálni, amiket nem láttam, nem olvastam."

Igaz az, hogy az Ön jövője már eldőlt?

"Az én jövőm nem számít. Én a jelenre fókuszálok, és most a legfontosabb a Roma."

Hogy van Jordan Veretout és Henrikh Mkhitaryan? Smalling az Ajax ellen visszatér már majd a csapatba?

"Kevés az esély arra, hogy Smalling az Ajax ellen visszatérjen. Micki már a csapattal edzett ma, de holnap még nem fog kezdeni, és holnap majd meglátjuk, hogy Veretout milyen állapotban van."

Pastore lehetőséget fog kapni?

"Pastore nagyon régóta nem játszott, és szerintem akkor tud majd visszatérni, amikor eljön a megfelelő pillanat, és a körülmények is megfelelőek lesznek. Egy biztos, tudja, hogy mit gondolok én."

Mi az oka ennek a sok lábsérülésnek?

"Szerintem ez nem csak a Románál probléma, minden csapat szenved emiatt. Nagyon sok meccset kell játszani a bajnokság, kupa, válogatott háromszögben, a naptár tele van meccsekkel."

"Szerintem ezért van ilyen sok sérülés, mert nagyon sok a meccs, és szerintem ez olyan probléma, amiről beszélnünk kell. Én mindig azt mondtam, hogy a játékosok nem gépek."

Az olasz csapatok miért nem bíznak a fiatal játékosokban?

"Azt hiszem ez kulturális kérdés, és a nagy versenyhelyzet miatt van. A Serie A az egyik legjobb bajnokság a világon. Hollandiában például kötelező kinevelni fiatal játékosokat, itt Olaszországban viszont kicsit más a helyzet. A Románál azért vannak fiatalok, mint például: Kumbulla, Calafiori, Ibanez, Mancini, Villar."

Holnap egy olyan csapat ellen lép pályára a Roma, amelyik nagyon sokszor lő kapura.

"Nehéz meccs lesz, de mi az ellenfél minden képességére készülünk, nem csak egyetlen erősségére koncentrálunk. Tudjuk, hogy agresszív csapattal lesz dolgunk."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Bologna, Serie A