Fonseca: Megérdemelten nyert az Atalanta

Fonseca: Megérdemelten nyert az Atalanta

Elszenvedte első vereségét a bajnokságban a Roma, miután hazai pályán kikapott 2:0-ra az Atalantától.

Mi a véleménye a meccsről?

"Az Atalanta megérdemelten nyert, mi egyáltalán nem játszottunk jól. Sajnos az emberfogással és a passzsávokkal komoly gondjaink voltak, így az egész meccs nehézzé vált. Voltak nekünk is helyzeteink, de a mérkőzést nem mi irányítottuk. Az Atalanta sokkal jobban játszott."

Mi hiányzott ezen az estén?

"Minden elismerésem az ellenfélé, mert nagyon jól letámadták a középpályásainkat. A pálya szinte egész területén tudtak szorosan embert fogni, mi pedig nem tudtunk mit kezdeni ezzel a szoros védekezéssel és letámadással. Szerettem volna szisztémát váltani, mert a kontrák látszódtak a legjobb megoldásnak. Egyszerűen nem működött a letámadásunk, így pedig nehéz nyerni."

Van magyarázat a bekapott gólokra?

"Még jobban meg kell néznem majd a helyzetet a második gólt illetően, de az egyértelmű, hogy nem azt csináltuk, amit ilyenkor kell. Az első gólnál is a támadásépítés közben veszítettük el a labdát, amiből gól lett, így pedig nagyon nehéz. Holnap új nap kezdődik, menni kell tovább előre. Mikor sorozatban 3 meccset megnyertünk, akkor is azt mondtam, hogy még sokat kell tanulnunk, hiszen ez egy nagyon nehéz bajnokság."

Forrás: romanews.eu

Címkék: AS Roma, Fonseca, Atalanta, Serie A