Fonseca: Mancini marad a középpályán

Fonseca: Mancini marad a középpályán

A válogatott szünet előtti utolsó tétmérkőzésen a Parma vendégeként lép pályára a Roma vasárnap délután.

Befolyásolja a taktikát és a felállást az, hogy a sok mérkőzés miatt nagyon kevés lehetőség van regenerálódásra?

"Rövid időn belül elég sok meccset játszottunk, de nem fogok túl sokat változtatni a Parma elleni meccsen. Amikor a csapat jól szerepel, felesleges cserélgetni. Való igaz, sok meccsen rengeteg játékperc került a játékosok lábaiba, de ettől függetlenül nem szándékozom sokat változtatni."

Milyen a csapaton belül a hangulat? Csalódottság érezhető a vereség miatt, vagy van némi hit azért, mert jól játszott a csapat?

"A játékosok tisztában vannak azzal, hogy kikaptak, és ha ez előfordul, akkor valamin változtatni kell, még többet kell küzdeni, és többet kell tenni a következő meccsen. Persze a hitünk is megmaradt, mert jól játszottunk."

Mennyire nehéz a csapat számára a Parma stílusa? Van olyan különleges formáció, ami nehezebb lehet a Roma számára?

"Mindegyik nehéz. A Parma egyértelműen nagyon jól tud kontrázni, ahol Genvinho nagyon veszélyes, ezért mindenképpen nehéz meccs lesz a holnapi, mert a Parma jó csapat."

Számított arra, hogy egy ilyen nehéz sorozatban ennyire jó eredményeket produkál majd a csapat?

"Való igaz, jól teljesít a csapat. Jól játszunk, és én ezt is vártam. Ahogy mondtam, van hitünk, ez a csapat nagyon elkötelezett, és most ez a legfontosabb."

Vészhelyzet hozta úgy, hogy Mancini a középpályán kötött ki. Azzal, hogy Diawara visszatért, a védő visszatér a helyére?

"Mivel mindig csak a következő meccsel foglalkozom, és Diawara egyelőre még nem tud végigjátszani egy teljes mérkőzést, ezért Mancini holnap is a középpályán játszik majd."

Spinazzola is edz már, készen áll a játékra?

"Igen, készen."

Kétszer kapott ki a csapat ebben az évben két olyan csapattól, amelyik három védővel játszott. Ezzel a felállással gondja van a Romának?

"Ezzel kapcsolatban a csapatomnak semmiféle problémája nincs. Ez tisztán véletlen egybeesés."

Több játékvezetői tévedés is előfordult a meccseken.

"A csapatom nem használja ezeket kifogásként. Nekünk azzal kell foglalkoznunk, amit mi tudunk irányítani, amire mi vagyunk hatással, mert a játékvezetésre semmi ráhatásunk nincs. A csapatnak meg kell értenie, hogy mindig fontos a helyes hozzáállás, és az ambiciózus játék, a többivel úgy sem tudunk mit kezdeni."

Alessandro Florenzit meghívták az olasz válogatott keretbe. Holnap játszani fog?

"Neki mindig van esélye játszani. Mindig nagyon keményen dolgozik, és mindig azon van, hogy segítsen a csapatnak, ami számomra kulcsfontosságú. Florenzi mindig az edző rendelkezésére áll."

Hogy áll a csapat védekezése?

"Sajnos nem volt túl sok időnt ezzel foglalkozni most. Szerintem a Mönchengladbach sem volt túlságosan veszélyes, alig voltak komoly helyzetei. A csapat magabiztos, és védekezésben is egyre jobban teljesít. Persze mindig van hová fejlődni, de már most is elég jók vagyunk."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Parma, Serie A