Fonseca: Létfontosságú győzelem

Fonseca: Létfontosságú győzelem

A portugál szakember szerint csapata akár több góllal is nyerhetett volna.

Sorozatban három vereség után nagyon fontos volt újra nyerni...

"Igen, létfontosságú volt, de az is, hogy jó teljesítményt nyújtsunk, ami szerintem sikerült is. A srácok megfelelő választ adtak a jelenlegi nehéz helyzetünkben."

"Elégedett vagyok a győzelemmel, de a gólaránnyal nem. Legalább 3-4 gólt lőnünk kellett volna, és semmi ok nem volt arra, hogy néha úgy szenvedjünk, ahogy tettük."

Az előző mérkőzésekhez képest sokkal több gólszerzési lehetősége volt a csapatnak. Más volt a csapat hozzáállása?

"Igen, elég sok lehetőségünk volt, és a korai bekapott gól után a csapat jól reagált. Védekezésben erősek voltunk, a Parmának nem hagytunk területet a támadásokhoz. Az egész csapat jó volt ma."

Veretout és Diawara két külön szerepkört töltöttek be, de mindketten jól játszottak.

"Jordannak több feladata volt a támadásokban, és szerencsére jó formában van, és jól oldotta meg a feladatát is. Diawara is jól játszott, sokszor kisegítette a három védőt. A Parma játékstílusa mellett roppant fontos volt, hogy a megszerzett labdát egyből próbáljuk megjátszani, és ebből a szempontból jól teljesítettek a srácok."

Ami a támadójátékot illeti, mennyire volt ma a csapat ambiciózus?

"Látszott, hogy a csapat nyerni akar, és ezért mindent megtesz. De egyelőre még csak egy meccset nyertünk, és a következő mérkőzéseken is ilyen hozzáállásra lesz szükség, különben ez a siker semmit sem ér majd."

Mit várhatunk a csapat rotálását illetően a következő meccsen?

"Nem akarok sokat változtatni. A csapat most jól játszott, de a Brescia ellen ketten is eltiltottak lesznek, ezért mindenképpen szükség lesz némi változtatásra."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Parma, Serie A