Fonseca: A motivációval nem lesz baj

Fonseca: A motivációval nem lesz baj

A csütörtöki megsemmisítő vereséget követően vasárnap este a Luigi Ferrarisban lép pályára a Roma a Sampdoria vendégeként.

A Roma a hétközi súlyos vereséget követően próbálja kiköszörüli a csorbát, azonban nem lesz könnyű dolga a masszív Sampdoria otthonában.

A két csapat legutóbbi találkozásakor a Roma még harmadik volt, most viszont hetedik. Milyen dolgokat sajnál?

"Ez igaz, egészen március végéig végig ott voltunk a 3-4. helyen. Azóta viszont nem szerepeltünk valami jól. Számomra egyértelmű: nagyon sok kulcsjátékost vesztettünk a szezon legfontosabb szakaszában. Nagyon sok meccset kellett játszanunk, és a kulcsjátékosok nélkül nagyon nehéz dolgunk volt."

Mit tanácsolna a tulajdonosoknak, hogyan lehetne javítani ezen a Román?

"Én vagyok a csapat edzője. Én a hátralevő meccsekkel foglalkozom, nem én fogok tanácsokat adni a vezetőségnek. Én a munkámat végzem."

Nem gondolja, hogy valamit elrontottak Veretout, Spinazzola és El Shaarawy esetében?

"Valami elromlott, ez egyértelmű. Én Veretoutról és Spinazzoláról tudok beszélni, akik mindketten pályára léptek csütörtökön. Mindketten egész héten velünk edzettek, mindketten pályára léptek a Cagliari ellen, minden jel pozitív volt. A szezon ezen szakaszában szükségünk van ezekre a játékosokra, és mivel pozitívak voltak a jelek, ezért senki nem gondolta, hogy kockázatos lenne őket szerepeltetni a Manchester ellen. Semmi jele nem volt ennek, hogy ez így fog végződni."

Mit mondott a srácoknak Manchesterben a félidőben?

"Felkészültünk a saját játékunkkal, ami az első félidőben működött is. Így aztán nem volt értelme változtatni a stratégián, hiszen az jól működött. Folytatnunk kellett azt, amit addig csináltunk, és amit addig jól csináltunk. Ezután történt, ami történt, de a félidőben ragaszkodtunk ahhoz a játékhoz, amit előtte játszottunk."

Mi most a cél a szezon hátralevő részére?

"Profi vagyok. Imádom a futballt. És mivel profi vagyok, motivációból nincs hiány, a végsőkig azon leszek, hogy a maximumot nyújtsam. Nem gondolok semmi másra. Az a fontos, hogy mindenki maradjon meg motiváltnak, és koncentráltnak egészen a szezon végéig, most erre van a legnagyobb szükség. Az utolsó pillanatig a Romát kell képviselni."

Megérdemli a Roma azt, ahol a tabellán most van?

"Ahogy mondtam már, ezeket az értékeléseket majd a szezon végén kell megtenni."

Pályára léphet az utolsó meccseken Fuzato?

"Igen, van rá esély. Pau Lopez sérült, és még mindig sok meccs van rövid időn belül, szóval van esély rá."

Manchesterben nehezen tudott a csapat reagálni a meccsen bekövetkezett dolgokra, mind egyénileg, mind csapatként.

"Nem akarok már azon a meccsen rágódni, most már a következő mérkőzésre, a Samp ellenivel kell foglalkozni."

A sok sérülést figyelembe véve, hogyan készülnek a holnapi meccsre?

"Nagyon jó csapat ellen fogunk pályára lépni, és ma már folyamatosan egy taktikán dolgoztunk, és a srácok nagyon motiváltnak tűntek nekem. Való igaz, vannak gondjaink a kezdőcsapat kiválasztását illetően, és elég kevés a lehetőségünk, de holnap mindenképpen feltüzelve lépünk majd pályára."

Milyen meccsre számít?

"Nehéz lesz, az biztos. Claudio Ranieri nagyon jó munkát végez, a Sampdoria fizikálisan nagyon erős csapat."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Sampdoria, Serie A