Fonseca: A minimális célunkat elértük

Fonseca: A minimális célunkat elértük

A Spezia elleni 2:2-es döntetlen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy jövőre is nemzetközi kupában szerepeljen a Roma.

A célt sikerült elérni, de nagyon sok szenvedés árán...

"Igen. Az első félidőben nem volt agresszív a védekezésünk, a csapat annyira passzív volt, hogy elég komoly bajban voltunk. A második félidőben változtattunk a hozzáállásunkon és az agresszivitásunkon, két gólt lőttünk, és elértük a minimális célunkat."

Ez a meccs pont olyan volt kicsiben, mint a szezon: hullámvölgyek, hullámhegyek...

"Igen, a csapatnak ugyanaz volt a problémája, mint amit már korábban is láttunk. Nehéz megérteni, hogyan történnek bizonyos dolgok, de azt hiszem, a szünetben legalább a játékosok rájöttek, hogy mindenekelőtt a hozzáálláson kell változtatni - és az agresszivitáson, valamint a sebességen is, amivel a labdát mozgatják. Ez a csapat többet is elérhetett volna."

Mivel magyarázza a fontos mérkőzésekre való összpontosítás hiányát?

"Ezt nem könnyű megmagyarázni. Azzal a meggyőződéssel jöttünk ide, hogy meg kell nyernünk ezt a mérkőzést. Jól felkészültünk rá, így nehéz megmagyarázni, hogy hogyan játszottunk úgy az első félidőben. Aztán persze változtattunk, ahogy az már olyan sok mérkőzésen megtettük, de amikor szenvedsz, amikor hátrányba kerülsz, nehéz megváltoztatni az eredményt. Számomra ez mindenekelőtt mentális kérdés - amin változtatni kell."

Miért nem képes jó játékra 90 percen keresztül a csapat?

"Ahogy már mondtam, ezt nehéz megmagyarázni. Sokat dolgoztunk ezen a dolgon. A meccs előtt beszéltem a játékosokkal arról, hogy milyen fontos ez a meccs a Roma számára, azok számára, akik maradnak, de ennek ellenére az első félidőben nem volt megfelelő a hozzáállás. Azt gondoltuk, hogy a már biztonságban lévő Spezia nem akar majd győzni, de nem így volt. Olaszországban minden meccs kemény, és mindig nagyon koncentráltnak kell lenni."

"A félidőben beszéltünk a játékosokkal, és elmagyaráztam, hogy ez a hozzáállás nem illik a Romához. Megértették ezt, és megtették a szükséges változtatásokat. De ez más meccseken is megtörtént. Nehéz megmagyarázni ezt a mentális aspektust."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Spezia, Serie A