Fonseca: A legjobb játékunkra lesz szükség a Bologna ellen

Fonseca: A legjobb játékunkra lesz szükség a Bologna ellen

Vasárnap 15 órai kezdettel Bolognában folytatja a bajnokságot a Roma.

Lorenzo Pellegrini és Jordan Veretout tudnak már játszani?

"Igen, mindketten visszatértek. Tegnap és ma is már a csapattal edzettek, mindkettőnek jól ment az edzés, szóval kezdeni fognak."

Chris Smalling majd egy hónapja nem játszott a bajnokságban, a hétközi játék segített neki a visszatérésben?

"Igen, Chris elég sokáig nem játszott, és időre van szüksége, mire a legjobb formáját eléri, ezért mindenképpen jó volt, hogy 45 percet játszani tudott Szófiában. Ettől függetlenül fizikálisan még rendbe kell jönnie, hogy készen álljon 90 percnyi játékra."

A vasárnapi meccs fontos lesz abból a szempontból, hogy nehogy leszakadjon a csapat az előtte lévőktől.

"Minden meccs fontos, és mi mindegyiket szeretnénk megnyerni. Holnap nem azért akarunk nyerni, mert a Sassuolo ellen nem sikerült, és tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de a célunk is ugyanaz, mint mindig: nyerni."

Pedro eltiltása lehetőséget adhat arra, hogy Dzeko és Mayoral együtt szerepeljen?

"Meglátjuk holnap."

A csütörtöki mérkőzésen a Szófia lényegében a Roma komoly hibáit használta ki. Mennyire zavaró ez a tény, hogy sokat hibázott a csapat?

"Nem, ez most teljesen más meccs lesz. Szófiában sokat módosítottam a csapaton, a cél az volt, hogy csoportelsők legyünk, és ez sikerült. Nem szeretek kikapni, és akkor sem vagyok mindig elégedett, amikor nyerünk, de két különböző meccsről beszélünk, és egyik sincs hatással a másikra."

Mit gondol, Pau Lopez már jobb formában van, mint az év elején?

"Pau Lopez edzésmunkája mindig megfelelő volt, és az Európa Ligában jól teljesített. Holnap ő fog kezdeni."

A vezetőség mit vár el az idei szezonra, Bajnokok Ligája indulást, vagy az idei évet elvárások nélkül, nulladik évnek tekintik?

"Az elnöknek nem kell kérnie semmit, hiszen én is azt mondtam, hogy idén jobban kell teljesítenünk, mint tavaly. Tavaly ötödikek lettünk, szóval az, hogy idén jobbak legyünk azt jelenti, hogy az első négyben kell végzünk és kvalifikáljuk magunkat a BL-be."

"Saját magunknak kell a céljainkat meghatározni és elérni, és tudjuk, hogy jó sok csapat van még, akiknek hasonlóak a céljaik, de nekünk biztosnak kell lennünk abban, hogy jobbak leszünk, mint a tavalyi szezonban."

Mi, vagy mennyi hiányzik ahhoz, hogy a Roma felvegye a versenyt a Juventusszal és az Interrel?

"Idő. Mindenki tisztában van azzal, hogy mennyit költött ez a két csapat a többiekhez képest. Mi viszont keményen dolgozunk azért, hogy ez a különbség csökkenjen. Tulajdonsováltás történt, a csapatban is sok változás volt, ez már nagyban más, mint amelyik az első napomon fogadott. Időre van szükségünk, hogy erősebbek legyünk, és hogy felvegyük a versenyt azokkal, akik sokat költöttek."

Gianluca Mancini a Torino ellen már visszatérhet?

"Meglátjuk, egyelőre nem tudni, kérdés miként tud majd edzeni a következő héten. Én magabiztos vagyok azt illetően, hogy hamarosan visszatér és újra a rendelkezésemre áll majd."

A Bologna fizikálisan elég erős csapat - Bryan Cristantét megint a védelemben szerepelteti majd, hogy segítse a támadásépítést?

"Cristante elég jól teljesít azon a poszton, egyre jobb belső védő válik belőle. Holnap meglátjuk hol fog játszani, de az biztos, hogy játszani fog."

Mi a helyzet Dzekoval?

"Egyre jobb állapotban van, kezd visszatérni a régi formája. Elég sokat kihagyott, ezért amint lehetséges volt, azonnal játszatnom kellett, még akkor is, ha nem volt a legjobb formában."

Milyen meccsre számít holnap?

"Elég jó szezont tudnak eddig maguk mögött, jó csapat a Bologna, főleg ahogy mondták is, fizikálisan. Jól tudnak letámadni, majd az ellentámadásokból az üres területeket a jó csatáraikkal remekül tudják megjátszani. Tökéletes meccsre lesz szükség tőlünk annak érdekében, ha nyerni szeretnénk."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Bologna, Ser, Serie A