Fonseca: A csapat továbbra is egységes

Fonseca: A csapat továbbra is egységes

A Sassuolo elleni súlyos vereség ellenére Paulo Fonseca úgy érzi, a csapategység továbbra is fennáll.

A portugál szakember szerint a csapat továbbra is egységes, de mindenképpen dolgozni kell azon, hogy megváltozzon a csapat mentalitása.

"Edzőként, ahogy mindig, most is meg kellett értenem azt, hogy mi történt az elmúlt meccsen. Könnyű dolgom volt."- kezdte a sajtótájékoztatót Fonseca.

"A héten azon dolgoztunk, hogy megváltoztassuk a csapat mentalitását. A Sassuolo ellen taktikai hibákat követtünk el, én is, és a játékosok is. Az egész azon múlt, hogyan kezdtük a mérkőzést. Amikor olyan hibákat követsz el, mint tettük mi az első két gólnál, akkor elveszíted az egyensúlyt. Sajnos ezen már csak a második félidőben tudtunk javítani."

"Való igaz, hogy a Lazio ellen nagyon jó meccset játszottunk, majd a Sassuolo elleni első félidő enneg a szöges ellentéte volt. Úgy érzem, hogy mind taktikailag, mind technikailag rengeteg hibát követtünk el."

"Minden egyes nap dolgozunk a mentalitásunkon, hogy tisztává tegyük a játékosok számára, hogy kell legyen ambiciónk. Talán 2, vagy 3 olyan meccsünk volt ebben a szezonban, amikor hiányzott ez az ambició. Amikor a Torino és a Juventus ellen kikaptunk, még akkor is megvolt ez az ambició."

A csapaton belül rengeteg a sérült, azonban jó hír, hogy Javier Pastore és Henrikh Mkhitaryan újra a keret tagjai lesznek a Bologna ellen.

"A kezdőcsapattal kapcsolatban nem fogok elárulni semmit, annyit mondhatok, hogy mindössze egy-két apró részletkérdés van már csak. Emiatt nem is akarok arról beszélni, hogy kik fognak holnap játszani. Ami Kolarovot illeti, az ő mentalitására szüksége van a csapatnak, az öltözőben igazi vezér."

"Pastore és Mkhitaryan már normálisan a csapattal edzenek. Utóbbi jobb állapotban és formában van már, mint Pastore, de a keretnek mindketten tagjai lesznek."

"Pastore még nem áll készen arra, hogy kezdőként számítsak rá. Arra vannak opcióim, hogy kivel helyettesítem az eltiltott Lorenzo Pellegrinit, hiszen ott van Miki, Kluivert és akár Perotti is tud ott játszani."

"Elvesztettünk pár meccset, ez igaz, de továbbra is csak azt tudom ismételgetni, hogy a csapatnak nyugodtnak és koncentráltnak kell maradnia. A csapat, beleértve engem, a vezetőséget és a játékosokat is, egységes."

"A Bologna nagyon agresszív játékt játszik, ráadásul szoros emberfogást alkalmaz, ezért egyáltalán nem lesz könnyű meccs. Bár a Verona játszik hozzá hasonló stílusban, ellenük pedig elég jó teljesítményt tudtunk nyújtani."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Fonseca, Bologna, Serie A