Fonseca: A csapat hozzáállásával nem volt baj

Fonseca: A csapat hozzáállásával nem volt baj

Újabb vereséget szenvedett a Roma, ezúttal a kiesés elől menekülő Cagliari győzte le a vendégeket.

"Nem hiszem, hogy a csapat hozzáállása nem volt megfelelő. A Torino elleni meccsen nem küzdöttünk az eredményért, de itt erről szó sem volt."- kezdte a Sky Sport Italia-nak Fonseca a mérkőzés után.

"Egy hibából hamar gólt kaptunk, amire úgy reagált a csapat, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és sikerült is egyenlíteni. Ezen kívül pedig számos gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki."

"Sajnos a Cagliari kihasználta a hibáinkat, góllal büntetett bennünket, de ha össze kell hasonlítani a Torino elleni teljesítményt a mostanival, akkor teljesen más képet kapunk."

Smalling hosszú idő után újra kezdő volt, és ezzel komoly az esélye annak, hogy a csütörtöki mérkőzésen is játszani fog.

"Nagyon jól játszott. Nagyon fontos volt, hogy legalább 45 percet játszhasson, és ennél többre is képes, szóval mindenképpen pozitív az ő visszatérése. Így mindenképpen esély van arra, hogy a Manchester ellen pályára lépjen."

"Sajnos minden sérülésből visszatérőnek nem tudtam lehetőséget adni, de Smalling és Spinazzola volt a két legfontosabb ebből a szempontból, hogy legyen némi játékperc a lábukban."

Azzal, hogy a Roma középcsapattá süllyedt, az Európa Liga maradt az egyetlen esélye Fonsecának, hogy jövőre is a Roma edzője legyen.

"A Manchester United elleni elődöntő nagyon fontos, ezért mindenkinek nagyon koncentráltnak kell lennie, hiszen ez tényleg mindenki számára fontos, nem csak nekem."

"Az igaz, hogy az MU nagyon veszélyes kontrákból, de mindenkinek fel kell ismernie azt, hogy borzasztó nehéz dolgunk lesz, ha Manchesterbe csak védekezni megyünk. Meg kell tartanunk a labdát, és meg kell nehezítenünk a dolgukat, amennyire csak lehet. A csapatnak meg kell mutatnia, hogy van tartása, és nem csak beállni majd mélyen védekezni."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Fonseca, Cagliari, Serie A