Számos találgatás ért ma véget azzal, hogy Florenzi 2023-ig hosszabbított.
"A mai egyértelműen egy csodálatos nap számomra, és egyben nagyon fontos is." - kezdte Florenzi a sajtótájékoztatót.
"Szeretnék köszönetet mondani azoknak a szurkolóknak, akik legalább annyira örülnek ennek a hosszabbításnak, mint én. Szeretnék mindenkit megölelni."
"Tudom, hogy vannak olyanok is, akik kevésbé örülnek és kicsit szkeptikusak, talán a tavalyi teljesítményem miatt, de őket szeretném meggyőzni. Ez lesz a célom."
"Nagyon büszke és egyben boldog vagyok, hogy tovább viselhetem ezt a mezt, és képviselhetem a várost."
"Szeretnék a mostani és a későbbi játékosok példaképe lenni. Idén sok új játékost igazoltunk, és nyilvánvaló, hogy nekik most Daniele De Rossi a példakép, de szeretnék én is azzá válni."
"Ami a továbbiakat illeti, a fejlődés és tanulás sosem ér véget. Már eddig is sokat fejlődtem itt, hiszen egy álmokkal teli kissrácból az lettem, aki gyerekként akartam lenni: egy játékos, aki ennek a csapatnak a mezét viseli. A Crotoneban remek egy évet töltöttem, ott sokat segítettek, így rengeteget fejlődtem, felnőtté váltam."
"Nálam ez már nem csak a pénzről szól, hanem a szenvedélyről, a büszkeségről, és arról az érzésről, amit ennek a csapatnak a mezének viselése ad. Végig az volt a célom, hogy maradjak."
"Meglátjuk majd, hogy a szurkolók miként reagálnak, de én nyugodt vagyok, mert tudom, hogy eddig mit adtam, és ezután mit fogok adni ennek a klubnak."
"Ez az elmúlt 15 hónapom legboldogabb napja, és ezt nem csak mint a klub sportigazgatója, hanem mint magánember, és Roma szurkoló mondom. A Roma egyik fia hosszabbított, és még legalább további 5 évig itt lesz." - vette át a szót Monchi.
"Hosszú egyeztetés volt, de a legelső pillanattól kezdve biztosak voltunk abban, hogy ez jól fog végződni. Nagyon fontos, hogy ilyen srácok vannak a csapatban, mert ezek a játékosok tudják és értik, hogy mi a Roma. A Roma teljesen más, és ezt kívülről nehéz megérteni, ezért sokkal könnyebb és jobb, ha olyan játékosok magyarázzák ezt el, mint Daniele és Alessandro."
Forrás: asroma.com