Florenzi: A Roma még nem halott

Florenzi: A Roma még nem halott

Az olasz játékos elismerte, a Liverpool már szinte kivégezte a Romát tegnap, azonban a végső döfést nem tudta bevinni.

"Az első fél óra után elvesztettük a fonalat, és szinte teljesen kivégzett bennünket a Liverpool, viszont az utolsó kegyelemdöfést nem sikerült bevinniük. Szívvel, harcossággal és büszkeséggel sikerült nyitottabbá tennünk azt a párharcot, ami már-már lefutottnak tűnt."- mondta Florenzi a Mediaset Premium-nak.

"Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de még hátravan 90 perc, amit a saját szurkolóink előtt fogunk játszani, ahol megpróbálunk elérni valami nagyon fontos eredményt."

"Láttuk, hogy amint a védők mögé sikerült juttatnunk a labdát, azonnal szenvedett a védelmük, viszont védekezésben nekünk is nagyon sokat kell javulnunk. Kár, hogy nem sikerült csapatként játszanunk egy bizonyos pont után, és szinte féltünk az ellenfelünktől, ami soha nem történt eddig meg."

"Tanulmányoztuk a Liverpoolt, szóval tudtunk mindent róluk, az előreívelésektől egészen addig, hogy mennyit sprintelnek, de valamiért mégis elvesztettük a fonalat."

"Tudtuk, hogy nehezebb lesz, mint a Barca elleni meccs, hiszen az angol csapat teljesen más típusú együttes, de meg kell próbálnunk remek teljesítménnyel, a fogunkat összeszorítva jó játékot produkálni. Nem maradhat sajnálkozás a meccs után. Megígérhetem a szurkolóknak, hogy ha kell, akkor vért fogunk köpni ezért a mezért, és legközelebb egy merőben más meccset fogunk játszani."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Florenzi, Liverpool, Bajnokok Ligája