Emerson: A Milan is javítani szeretne, ahogy mi is

Emerson: A Milan is javítani szeretne, ahogy mi is

A brazil játékos tisztában van azzal, hogy a vasárnap esti meccsen mindkét csapat javítani szeretne.

Emlékszel az első gólodra a San Siróban, amikor a csapattársaid lerohantak utána?

"Igen, emlékszem az ünneplésre és akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretnek engem. Nagyon jó volt szembesülni azzal, hogy a csapattársaim mögöttem állnak. Majdnem egy éve volt, azóta szinte felnőttem és már teljesen más a csapaton belüli státuszom, jóval nagyobb a felelősségem. Nagyon örülök ennek, mert mindig keményen dolgoztam azért, hogy ezt elérjem és szeretnék még jobb lenni."

4 meccs van hátra. 12 nagyon fontos pontot lehet szerezni még...

"Igen, most négy kupadöntő következik számunkra és a lehető legtöbb pontot kell szereznünk."

Mit rontottatok el a Lazio ellen?

"Nagyon nehéz meccs volt. Talán az első félidőben jobban játszottunk és megcsináltuk azt, amit az edző kért - birtokoltuk a labdát és járattuk azt. Aztán kaptunk egy szerencsétlen gólt, de ilyen a futball. Mi nem tudtunk gólt szerezni a helyzeteinkből, ők kihasználták a sajátjaikat és nyertek."

Hogyan lehet javítani egy ilyen után?

"Egy kicsit furcsa, mert sosem könnyű elveszíteni egy derbit sem nekünk, sem a szurkolóinknak. De mi a Roma vagyunk és képesnek kell lennünk túljutni az ilyen nehéz helyzeteken is. Mindenképpen nyernünk kell vasárnap."

Milyen meccsre számítasz?

"Nehéz meccs lesz részben azért, mert a Milan is számos gyenge eredmény után érkezik a vasárnapi meccshez. Jelenleg a Milan is rossz formában van. Kikaptak otthon az Empolitól, majd döntetlent játszottak a Crotonéval. Nyerni akarnak majd, ahogy mi is, mert azzal tudnának változtatni azon a helyzeten, amiben vannak. Óvatosnak kell lennünk."

Nagyon úgy tűnik, hogy Suso ellen kell majd játszanod, aki már 7 gólt szerzett és adott 9 gólpasszt. Hogyan készülsz ellene?

"Ő egy olyan játékos, akit nehéz fogni, már az első meccsen is az volt. Nagyon jól bánik a labdával és bármikor feltűnik a jobb, vagy akár a bal oldalon. Jól lő és képes bármikor gólt szerezni, vagy előkészíteni azt. Nagyon kell vigyáznunk és nem szabad kinyílni, mert elől nagyon gyorsak."

A Napoli előbb játszik, mint a Roma, ez mennyire befolyásolja majd a csapat játékát?

"Nyugodtnak kell maradnunk és csak az eredmény megszerzésére szabad gondolni. A saját dolgunkat kell elvégezni. Nagy meccs vár ránk és arra kell összpontosítani, ami a feladatunk, nem pedig arra, hogy hol áll a Napoli. Amennyiben úgy játszunk, ahogy tudunk, akkor a második hely a miénk lesz."

Beszéltél Monchival? Mi a véleményed róla?

"Az új sportigazgatónak még nem volt ideje a csapattal beszélni, de röviden találkoztunk vele. Eljött idegenbe a Pescara elleni meccsre, azt megnézte, pedig szinte csak akkor csatlakozott hozzánk. Már ez egy pozitívum volt és megmutatta, hogy a csapat mögött szeretne állni. A legjobbakat kívánom neki és remélem, hogy remek munkát végez majd a Románál."

Meghívtak az olasz válogatottba, milyen érzés volt?

"Csodálatos élmény volt, amire nem számítottam 22 évesen. Olaszország hatalmas futballnemzet és remélem, hogy lesz még alkalmam visszatérni."

Mit mondott neked Ventura?

"Annyit mondott, hogy folytassam a jó szereplést a Romában. Azzal tudok újra meghívót szerezni, ha jól szereplek a klubomban. Erre fogok mindig koncentrálni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Emerson, Serie A, Milan