Dzekót a 2015-ös év utolsó bajnokiján állította ki a játékvezető és ezt követően 3 mérkőzésre szóló eltiltást kapott, de a játékos fellebbezett a döntéssel szemben.
Azonban csütörtök délután a Fegyelmi Bizottság elutasította a fellebbezést és ennek értelmében helyben hagyta a 3 mérkőzéses eltiltást. Ez azt jelenti, hogy Dzeko nem lehet ott a Milan elleni bajnokin sem szombaton.
"Csak annyit mondhatok, hogy nagyon szeretnék már visszatérni a pályára és meglátjuk milyen döntés születik majd. Mindenem a futball, ez az életem és alig várom, hogy újra ott legyen a pályán és segíthessek a csapattársaimnak."- nyilatkozta még Dzeko a döntés előtt.
"A Chievo ellen nagyon sok játékos hiányzott, de szerintem a csapat jól játszott. Nyilvánvaló, hogy ez kevés volt a győzelemhez és sajnos 2 pontot elvesztettünk, mert nem volt szerencsénk és nem tudtunk nyerni."
"A srácok mindent megtettek a sikerért és az utolsó pillanatig küzdöttek. A következő meccsünk otthon lesz, amit meg kell nyernünk."
"Ami a bajnoki esélyeinket illeti, nem aggódom miatta. 18 meccs van még hátra, nagyon sok pontot lehet még szerezni."
Dzeko hiányzásával megnyílt az út a tinédzser Umar Sadiq előtt, aki két meccsen már két gólnál jár.
"Szerintem Sadiq nagyon tehetséges játékos, aki egy napon nagyon fontos játékosa lesz a Romának. Mindenki örül a sikerének, mert nagyon keményen megdolgozott érte és megérdemelte ezt a két gólt. Remélhetőleg lesz még több gólja is a jövőben."
Forrás: football-italia.net
Címkék: AS Roma, Edin Dzeko