Elégedett a küzdőszellemmel Strootman

Elégedett a küzdőszellemmel Strootman

A holland középpályás elismerte, a Verona komoly küzdelemre kényszerítette a csapatot.

A Roma hamar megszerezte a vezetést a Hellas Verona otthonában, majd az utolsó 40 percben 10 emberrel próbálta megtartani az eredményt, végül sikeresen.

"Nagyon nehéz meccs volt, már az első félidőben le kellett volna zárnunk, amikor volt 3 tiszta helyzetünk. De végül maradt 1:0, ami eléggé veszélyes."- mondta a meccs után Strootman.

"Keményen küzdöttünk, amikor 10 emberre fogyatkoztunk, onnantól nem tudtunk már rendesen futballozni, de szerencsére nem kaptunk gólt. Most keményen kell dolgoznunk a következő meccs előtt."

Hiába nyert a csapat, a második gólt megint nem tudta megszerezni több lehetőségből sem.

"De legalább gólt szereztünk. A Sampdoria ellen volt elég sok lehetőségünk, de egyet sem tudtunk gólra váltani. Most kicsit több szerencsénk volt, és akár több gólt is szerezhettünk volna, köztük az én kihagyott ordító helyzetemmel, de végül csak az számít, hogy sikerült megszerezni a három pontot."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Strootman, Hellas Verona, Serie A