Dzeko: Florenzi mindent megtett, hogy maradjak

Dzeko: Florenzi mindent megtett, hogy maradjak

A bosnyák támadó elárulta, nem csak a klub vezetői, de a csapattársak is nagyon akarták, hogy maradjon.

Edin Dzeko hétvégén hosszabbított a Romával, ezzel véget vetett a régóta tartó találgatásoknak, hogy távozik-e, vagy sem.

"Miután hosszabbítottam elmondtam, hogy Róma az otthonom, de ezt nem először mondtam már."- kezdte Dzeko a Roma TV-nek.

"Mindig ezt mondtam, és tényleg így is gondoltam, ahogy a családom is. Különösen a feleségem, és a gyerekek, akik már itt születtek Rómában. Nemrég nyaralni voltunk, mikor a lányom, Una egyszer csak ezt mondta: 'Na, most már menjünk haza Rómába!'"

"A tavalyi szezon végén leültünk beszélni, és elmondták, azt akarják, hogy maradjak, és hogy a jövő Romájának fontos része vagyok. A felkészülési időszak legutolsó két hónapjában aztán egyértelművé tették, hogy fontos vagyok nekik."

"Végül sikerült elérni azt, amit mindannyian akartunk. Itt vagyok, 3 évre hosszabbítottam, mert itt akarok lenni, és jól érzem magam."

A csatár elárulta azt is, hogy nem csak a klub akarta, hogy maradjon, hanem a csapatkapitány, Alessandro Florenzi is mindent megtett, hogy meggyőzze a támadót.

"Nem akarom kommentálni azt, hogy mások mit mondanak, és gondolnak. Jó munkát végzünk itt, és elég sok igazi profi játékosunk van. Nagyon messzire elmentek csak azért, hogy megtartsanak, amit ezúttal is köszönök nekik. Én mindent beleadok majd a pályán, ahogy mindig, de nagyon örülök annak, hogy látom, mások is örülnek, hogy maradtam. A csapattársaim nem csak egyszerű csapattársak, hanem barátok, testvérek..."

"Folyamatosan jöttek, és mondogatták nekem: 'Nem mész sehová - itt maradsz!' Nagyon jó a kapcsolatom velük. Pellegrini és Florenzi minden áldott nap ezzel nyaggatott: 'Maradni fogsz - nem mész sehová.'"

"Florenzi egyszer azt mondta: 'Ha hosszabbítasz, akkor neked adom a csapatkapitányi karszalagot!' Aztán mikor hosszabbítottam, odajött, és átnyújtotta a karszalagot, és ezt mondta: 'Ez a tiéd!' Én viszont azt válaszoltam: 'Ale, te vagy a kapitányunk, mi mindannyian mögötted állunk.'"

Dzekonak nagyon tetszik az a munka, amit Fonseca irányításával eddig elvégeztek, viszont visszásnak érzi azt, hogy olyan játékosok kritizálják a klubot, akik távoztak az együttestől.

"Az edzőnk azt várja el tőlünk, hogy bátrak legyünk, és mindent megtegyünk, hogy visszaszerezzük a labdát. Ez a csapat nagyon egységes, mindenki keményen beleteszi a saját munkáját. Kár, hogy azt tapasztalom, hogy egyes játékosok, akik távoztak már, kritizálják a klubot, a csapatot. Szerintem ha van mondanivalód, akkor azt mond el akkor, mikor itt vagy, ne akkor, mikor már távoztál. Utólag könnyű ilyeneket mondani."

Most, hogy vége lett a felkészülési időszaknak, hétvégén elkezdődik a bajnokság, ahol a Roma a Genoa együttesét fogadja.

"Mindig a következő meccs a legfontosabb. A Genoa lesz a következő ellenfél, ahol nagyon jól ismerjük Andreazzolit, a csapat edzőjét. Az elmúlt években a Genoa mindig nagyon kemény ellenfél volt, de most még nehezebb lesz ellenük játszani, mert már egyre szebb futballt játszanak."

"Láthattuk, hogy tavaly mit tett az Empolival, és annak ellenére, hogy nem sikerült bent maradniuk, a játékuk alapján megérdemelték volna. Nem lesz könnyű meccs, de mi otthon leszünk, ráadásul ez lesz az első meccs, szóval mindent bele kell adnunk."

"Reméljük sokan kilátogatnak majd a meccsre, és együtt győzelmet ünnepelhetünk majd. Szeretnénk, ha mindenki boldog lenne az első meccs után. Nekem mindig jó kapcsolatom volt a szurkolókkal. Olvastam a Real Madrid meccs után az újságokban, hogy állítólag a szurkolók kifütyültek, szidtak, csak hát én egyáltalán nem hallottam, hogy ez történt volna. Amikor elhagytam a pályát, akkor a nevemet énekelték."

"Én elégedett vagyok, mert a végén úgy is csak az számít, hogy mit csinálsz a pályán, én pedig biztosan állíthatom, hogy a maximumot fogom nyújtani a Romáért a következő szezonokban."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Dzeko, interjú