Dzeko: Ebben az évben sokkal jobb leszek

Dzeko: Ebben az évben sokkal jobb leszek

A Roma bosnyák támadója biztos benne, hogy idén jobban fog szerepelni, mint tavaly, mert a második éve mindig jobban sikerül.

A támadó tavaly nyáron érkezett a Manchester Citytől, azonban a csalódást keltő szezonban mindössze 8 gólt szerzett a bajnokságban.

"Ez volt az első évem Olaszországban, be kellett illeszkednem és emiatt kissé nehezebbre sikeredett, mint ahogy sokan azt várták."- magyarázta Dzeko a Roma hivatalos honlapjának.

"Most készen állok az új szezonra. Tavaly nem tudtam együtt készülni a csapattal, alig játszottam barátságos meccsen a szezon előtt és ezek így mind sokkal nehezebbé tették a dolgot számomra."

"Most szeretném újrakezdeni és ez nagyon fontos számomra. Jelen pillanatban jól érzem magam és szeretném folytatni az eddigi jó munkát."

"A második szezonom? Az mindig sokkal jobban sikerül, mint az első! Az olasz bajnokság sokkal deffenzívebb, mint a többi és talán ez is megnehezíti a csatárok helyzetét. Erre az első évre egyértelműen szükségem volt még úgy is, hogy többet vártam és szerettem volna, ha jobban sikerül. Még így is szereztem 8 gólt, de most szeretném látni, hogy miként tudok teljesíteni, amikor jó formában vágok neki a szezonnak."

"A szurkolók mellettem állnak és ez nagyon fontos nekem, jót tesz a fejemnek. Próbálok nagyon keményed dolgozni az edzéseken és remélem, hogy ez is segít abbam, hogy a következő szezonom jobban sikerüljön."

Spalletti legutóbbi nyilatkozatában elmondta, nagyon tetszik neki a bosnyák támadó hozzáállása, azt mindenképpen nagyra értékeli.

"A csoportos edzések után még szoktunk bizonyos feladatokat végezni, még csináltat velem néhány levezető gyakorlatot, ami szintén segít abban, hogy jobb legyek. Nagyon sok taktikai dolgot csinálunk és persze keményen dolgozunk. Napi két, nagyon kemény edzésünk van, ezek alatt pedig nagyon sokat dolgozunk."

"Szerencsére persze sok a labdás feladat is, mi persze ezt szeretjük a legjobban. Mindenki örül neki és élvezi."

"Hogy mi a cél a következő szezonban? Szerintem mind a szurkolók, mind a játékosok és a klub számára is a legfontosabb a következő két BL selejtező mérkőzés, mert ott nagyon jól kell majd játszanunk és be kell jutnunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Dzeko