Dzeko bizakodva tekint a következő szezon elé

Dzeko bizakodva tekint a következő szezon elé

Nehéz volt az elmúlt 1 hét a Roma játékosai számára, azonban Dzeko tisztában van azzal, hogy a kemény munka kifizetődő lesz később.

A bosnyák támadó elismerte, hogy a keddi nap - mikor az egész keret átfogó fizikai teszten ment keresztül - különlegesen nehéz volt, de tisztában van azzal, hogy a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét, mikor elkezdődik a szezon.

"A tegnapi nap borzasztóan kemény volt. De nekem ez már a harmadik ilyen tesztem volt, szóval tudtam, hogy mi vár rám. És semmi olyan nem volt, amivel ne tudnánk megbirkózni."- kezdte a Roma TV-nek Dzeko.

"Az egész az edzőn múlik, és hogy milyen típusú felkészülési időszakunk van. Sok edző a rengeteg futást preferálja. Emlékszem, mikor a Wolfsburgnál játszottam, 21 évesen brutális edzések voltak Felix Magath irányítása alatt. Aztán rá két évre bajnokok lettünk. Szóval minden amit most csinálsz fontos."

Negyedik szezonját kezdi meg Dzeko a Romában, és elismerte, nagyon jól sikerült beilleszkednie a római életbe.

"Nagyon jól érzem magam itt. Ez is az egyik oka volt annak, hogy januárban maradtam, ami akkor történt, az már a múlt. Feleségem, gyermekem van, és jelen pillanatban mindannyian nagyon boldogok itt."

"Szóval én is boldog vagyok, még akkor is, ha semmit nem sikerült nyernünk az elmúlt szezonban, ennek ellenére elég jól szerepeltünk, különösen a Bajnokok Ligájában, és remélem, hogy a következő szezonban még ennél is jobbak leszünk."

"Nagyon jó képességű játékosok alkotják a keretet, mindenki remekül bánik a labdával, és ez az, amit az edző elvár tőlünk. Még a védők is jók ebben."

"Nekünk nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mit csinálnak a többiek, csak magunkkal kell foglalkoznunk, és meggyőződni arról, hogy a pályán 100%-ot nyújtsunk."

Amellett, hogy a fő cél továbbra is az, hogy a klub nyerjen valamit, Dzeko szerint nem szabad túl nagy terhet tenni a csapatra.

"Egyértelmű, hogy a Románál mindig is túlságosan előre gondolkodunk. Nem szabad ezt csinálni. Ahogy már mondtam, elég sok jó játékos érkezett hozzánk. Még nem zárult le az átigazolási piac, szóval még bármi megtörténhet, de 3 igen fontos sorozat vár ránk, rengeteg játékos küzd a helyekért, az edző pedig megpróbálja a megfelelő mentalitással ellátni a csapatot."

"Jól kell kezdenünk a szezont, majd ha ez megvan, akkor látni fogjuk, hogy mire lehetünk képesek a végén."

Dzeko két góllal vette ki a részét az első felkészülési mérkőzésen a Latina ellen, ráadásul az egyiket egy okos megmozdulás után a gyengébbik, bal lábával szerezte. A befejzés kicsit hasonlított a Chelsea elleni remekbe szabott találatára.

"Nyilvánvaló, hogy az a gól a Chelsea ellen volt a legszebb találatom. Viszont nekem a szezon során szerzett többi találat legalább olyan fontos, mint az, köztük mondjuk a Benevento ellen lőt gólom is."

Ami pedig a bal lábát illeti, Dzeko hozzátette:

"Fiatalon, mikor éppen kezdtem, nagyon egylábas voltam, és úgy voltam vele, hogy jobbal tudok lőni, legalábbis ezt gondoltam, de ballal nem tudtam. Szóval azt mondtam magamnak, 'oké, minden edzés után külön foglalkozni fogok a bal lábammal is'. Aztán lépésről lépésre jobb lettem."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Dzeko, interjú