Dzeko: Az elmúlt hónapok jót tettek az önbizalmamnak

Dzeko: Az elmúlt hónapok jót tettek az önbizalmamnak

A bosnyák csatár úgy érzi, a nyár óta eltelt hónapok jót tettek az önbizalmának.

A sport szempontjából mi volt a 2016-os év csúcspontja?

"Az elmúlt néhány hónap, miután a tavalyi év nagyon nehéz volt. Viszont az elmúlt hónapokban végre újra azt csinálom, amihez mindig is értettem."

Mi változott ebben a szezonban?

"Minden. Az első év nagyon nehéz volt, mert egyáltalán nem ismertem a Serie A-t. A legtöbb csapat masszívan védekezik, ezért nekem nagyon nehéz dolgom volt, mert ki kellett találnom, hogy miként kell játszanom. Most jól megy a játék és remélem, hogy így fog folytatódni."

Az edző elmondta, megkérdezted tőle, hogy számít-e rád a későbbiekben is...

"A tavalyi szezon után azt mondtam a mesternek, hogy szeretnék maradni és bizonyítani mindenkinek, különösen azoknak, akik kritizáltak és azt mondták, hogy ez az év nem az enyém volt. Én mindig hittem magamban és most boldog vagyok."

Miként reagáltál arra, amikor Spalletti azt mondta, ahhoz, hogy top játékossá váljál, még mindig hiányzik belőled a megfelelő agresszió?

"Ez teljesen normális. Szeretnék még jobb lenni és rengeteg gólt szerezni, ezért ahogy ő is mondta, mindig van hová fejlődni. Talán abban tényleg igaza van, hogy hiányzik belőlem a kegyetlenség a kapu előtt, de én csak ilyen vagyok. Arra kell összpontosítanom, hogy még több gólt szerezzek."

A Juve most már behozhatatlan, vagy még van miben hinni?

"A Juventus nagyon jó csapat, ezt tudjuk. De bármi lehetséges, még semmi nem dőlt el."

Mivel magyaráznád a csapatot jellemző kihagyásokat? Ez mentális probléma, ahogy Szczesny mondta?

"Talán pár meccsen tényleg hibáztunk és az részben lehet mentális probléma is. Például a Cagliari ellen 2:0-ra vezettünk és egy olyan jó csapatnak, mint a miénk nem szabadna végül döntetlenre végeznie. Vagy az Atalanta elleni meccs második félidejében sem mutattunk sokat. Ebben mindenképpen javulnunk kell és reméljük, hogy a jövőben jobbak leszünk."

Az év során a Stadio Olimpico nagyon sokszor kongott az ürességtől. Mennyire van ez rátok hatással?

"Mi a szurkolókért is játszunk. Nem egyszerű, amikor nincs tele a stadion és mondjuk mikor elmegyünk Torinóba a Juventus ellen, ahol teltház van. Szeretnék itt Rómában is teltházat látni, minden sokkal könnyebb lenne."

Mik a 2017-es évre vonatkozó céljaid?

"Amennyiben lehetséges, nyerni valamit."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Dzeko