Dzeko: A játékvezetőnek nem volt bátorsága büntetőt ítélni

Dzeko: A játékvezetőnek nem volt bátorsága büntetőt ítélni

A bosnyák támadó szerint egyértelmű büntetőt nem adott meg a játékvezető a Romának.

"Az első perctől kezdve próbáltuk a megszokott játékunkat játszani, letámadni az ellenfél térfelén még úgy is, hogy tudtuk, a Barca nagyon erős."- mondta a meccs után Dzeko.

"Kár a meccsért, mert a 4:1 túlságosan durva, hiszen 4-ből lényegében 3 öngól volt. Ha az elején megadták volna a büntetőt az ellenem elkövetett szabálytalanság miatt, akkor az egész meccs másként alakult volna, akár értékesítettük volna, vagy sem."

"A játékvezető nem mert a Nou Campban büntetőt ítélni a hazaiak ellen, pedig megérdemelten jutottunk el idáig, és mi is azonos bánásmódot érdemeltünk volna."

"Mindannyian tudjuk, hogy a Barca nagyon erős csapat. Szerintem a 3:1 igazságosabb lett volna, de amikor ilyen hibákat követsz el, akkor az olyan csapat, mint a Barca, megbüntet."

"Most már a Fiorentinára kell összpontosítani, mert ha szeretnénk jövőre is a BL-ben szerepelni, akkor az első 4-ben kell végeznünk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Dzeko, Barcelona, Bajnokok Ligája