Di Francesco: Vissza kell állítanunk a lelkesedést

Di Francesco: Vissza kell állítanunk a lelkesedést

A Roma mestere szerint a Porto elleni mérkőzés pont jó lehet arra, hogy visszaálljon a csapat körüli lelkesedés.

"Hosszú út van még előttünk, de ez egy nagyon fontos lehetőség arra, hogy remek meccset játsszunk, amivel visszaállhatna a lelkesedés a csapat körül."- kezdte a sajtótájékoztatót a Roma mestere.

"Csak két olasz csapat maradt állva a Bajnokok Ligájában, ezért mindenképpen ambiciózusnak kell lennünk."

Két meghatározó játékosára, Maregára és Coronára nem számíthat a portugál együttes.

"Vannak nekik remek helyetteseik Tiquinho Soares és Otavio személyében, akik ugyanolyan fontos játékosai a csapatnak, mint a többiek. A Porto nem egyéniségekből áll, sokkal inkább egy csapat, amelyik tudja, hogy mit akar, és azon csapatok közé tartozik a Bajnokok Ligájában, amelyik a legtöbb védekező párharcot nyerte meg. Ez is azt jelenti, hogy tudják mit akarnak, ezért is nagyon fontos meccs lesz a holnapi."

"Ami a sérülteket illeti, Manolasz már a csapattal edzett. Olsen játéka egészen holnapig kérdéses, míg Schick izomsérülés miatt nincs a keretben. Perotti és Ünder a Bologna ellen már visszatérhetnek, ami pedig Nzonzit illeti, még el kell döntenem, hogy ő játszik-e majd De Rossival, vagy kihagyom."

"Szeretném, ha mindkettő játszana. Daniele a csapattal fog edzeni ma, és ha pozitív visszajelzéseket kapok, akkor ő biztosan játszani fog."

"Conceicao remek munkát végzett a Portónál, egy olyan csapatot hozott létre, amelyiknek személyisége van."

"Zaniolo holnap akár középen, akár a szélen is feltűnhet, nincs abban semmi új, hogy mindkét poszton tud játszani. Nem akarok túl sokat elárulni a kezdőcsapattal kapcsolatban, de a szélső posztra ott van még Kluivert és Florenzi is."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Porto, Bajnokok Ligája