Di Francesco: Tanulnunk kell ebből

Di Francesco: Tanulnunk kell ebből

A Roma mestere úgy véli, a mostani sorozatból lesz mit tanulnia a csapatának, amire aztán építkezhet a továbbiakban.

A Roma remek mérkőzésen legyőzte a Liverpoolt, azonban nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

Az a két meg nem adott büntető sokba került végül...

"A hibáknak komoly meccsdöntő szerepük lehet, különösen az olyan csapatoknál, mint a miénk, amelyik nem szokott még hozzá az ilyen nagy meccsekhez ezen a szinten, és ahol az edző most először szerepel a Bajnokok Ligájában. Egészen jól játszottunk és megmutattuk, hogy mikért jutottunk el idáig, de akár ennél is jobbak lehettünk volna."

"Csalódott vagyok, mert nem hittünk eléggé. A második félidő előtt azt mondtam a srácoknak, ha tudtunk 3 gólt lőni a Barcelonának, akkor a Liverpoolnak is tudunk 4-et. Végül meg is mutattuk ezt, és ha megnézzük a kialakult helyzeteket, meg azokat a döntéseket, amikkel minket büntettek, akkor nagyon lehangoló az egész."

"Végül nem tudok mást tenni, mint elismerően beszélni a játékosaimról, mert amit elértek, az hihetetlen. Nem könnyű, mikor félidőben még 2:1-re vesztésre állsz, adsz két gól előnyt az ellenfélnek, majd kimész a második félidőre és bemutatsz egy olyan játékot, mint amit mi tettünk. Szinte tökéletes volt a játékunk, nem úgy, mint az Anfielden, ahol 45 perc alatt az addig felépített remek munkánkat sikerült lerombolni."

Mit gondol, hol kell még fejlődni annak érdekében, hogy a csapat tovább tudjon lépni?

"Meg kell kérnünk a srácokat, hogy ennél még kicsit többet nyújtsanak. Nagyon jó lenne, ha még egy ehhez hasonló elődöntőt tudnánk majd játszani, de ehhez újra be kell jutnunk a Bajnokok Ligájába, és ehhez a bajnokságban kell úgy teljesíteni, ahogy ezen a meccsen is játszottunk. Ez a teljesítmény megmutatta, hogy képesek vagyunk a legmagasabb szinten játszani."

"A keret tele van fiatal játékosokkal, akiknek csak időre van szükségük, és folyamatos fejlődésre. Nem volt könnyű eljutni idáig, ahol most tartunk. Nagyon sokat fejlődtünk, de nem akarok itt megállni, mennünk kell előre."

Itt az idő protestálni az UEFA-nál, hogy bevezesse a videóbírót?

"Ez nem az én feladatom, a klubé, hogy felemelje a hangját."

"Én csak annyit tudok mondani, hogy ha a 86. percben gólt szerzünk, akkor azonnal fel kell szedni a labdát, visszarohanni a kezdőkörbe és letenni kezdőrúgáshoz. Vannak nagyon fontos dolgok, amiket meg kell tanulnunk: tapasztalattal és intelligenciával tudni lehet azt, hogy nem az ellenféllel kell foglalkozni, hanem a gólszerzésre kell koncentrálni, és hinni abban, amit teszel. Nagyon csalódott vagyok, mert én tényleg nagyon hittem benne, és sajnos voltak olyan alkalmak, amikor elvesztegettük az időt."

Mit csinálhattak volna jobban a meccsen?

"Schick többször bejöhetett volna középre segíteni, de sajnos az ellenfélnél olyan játékosok voltak, akik ezt nagyban megnehezítették. Mané nagyon jó formában volt, de elől nagyon jó játékosaik vannak, ami nem is csoda, hiszen rengeteg pénzt költöttek arra, hogy a BL-ben jól szerepeljenek."

"Kár, hogy El Shaarawy görcsöt kapott, mert nagyon jól ment neki a játék, és szerettem volna a pályán tartani."

"Ami a teljesítményünket illeti, nincs miért panaszkodnom, de mindig az apró dolgok azok, amik megváltoztatják a meccs képét. Mi ezekből az apró dolgokból próbálunk meg majd tanulni, és fejlődni."

A játékosok tisztában voltak a bírói hibákkal a mérkőzés során?

"Igen, tisztában voltak velük. De ez már semmit nem változtat meg, csak az időnket fecséreljük rá. A pályán megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. 20 perccel a meccs vége előtt egy piros lap és tizenegyes hatalmas változást hozott volna a meccsen, mert akkor aztán tényleg beszoríthattuk volna a Liverpoolt."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Liverpool, Bajnokok Ligája