Di Francesco szerint a védekezésen fog holnap múlni minden

Di Francesco szerint a védekezésen fog holnap múlni minden

A Roma mestere szerint a Napoli elleni bajnokin a védekezésnek kulcsszerepe lesz.

Jó formában várja mindkét csapat a holnap esti találkozót, hiszen a Roma sorozatban 27 bajnokin szerzett legalább egy gólt, míg a Napoli az elmúlt 11 mérkőzésén legalább 3 gólig jutott.

"Amelyik csapat holnap veszít, az igazából egy kicsit pszichológiai szempontból lesz vesztes, hiszen rengeteg meccs van még hátra."- kezdte Di Francesco.

"Fontos az eredmény, de a teljesítmény a létfontosságú. Holnap az a csapat ér el majd jó eredményt, amelyik jobban teljesít védekezésben. Ebben a tekintetben jobbnak kell lennünk, mint a Napoli, és nem csak a négy védőt illetően, hanem az egész csapatot figyelembe véve."

A Roma ebben a szezonban már négy meccset is sikeresen lejátszott úgy, hogy nem kapott gólt.

"Az eredményen túl is nagyon fontos lesz a mérkőzés. A meccsnek lehetősége lesz, vagy legalábbis befolyásolhatja a két csapat céljait és jövőbeli terveit."

"Hogy mi a helyzet Strootmannal és Schickkel? Egyik sem lesz a keret tagja, a holland játékos majd a Chelsea elleni meccsre épülhet fel, viszont ami Schicket illeti, elég már a folytonos kérdezgetésekből, még nem telt el elég idő. Ezzel csak felesleges terhet tesznek a vállára, mert majd mielőbb vissza akar térni. Amint képes lesz játszani, azonnal pályára fogom küldeni. Nem fogok elhamarkodott döntéseket hozni csak azért, hogy másoknak kedvében járjak."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Napoli, Serie A