A Roma mestere úgy véli, a Fiorentina elleni vereségért csakis önmagát hibáztathatja a csapat.
A Roma sima, 2:0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Fiorentina együttesétől, így ha holnap az Inter és a Lazio is nyerni tud, akkor előbbi megelőzi, míg utóbbi pontszámban beéri a Romát.
"Semmi sem úgy sikerült, ahogy akartuk. Két lehetőségből két gólt kaptunk, de persze erről is mi tehettünk, mert borzasztóan védekeztünk."- kezdte a mérkőzés értékelését Di Francesco a Mediaset Premium-nak.
"A dolgok nem éppen jól alakulnak jelenleg, de vállalnunk kell a felelősséget, mert ez hasonló volt a Barcelona elleni vereséghez. Megint, mint már olyan sokszor, nem használtuk ki a lehetőségeinket, a támadásban nem voltunk eléggé pontosak, majd a védelemben pedig hibákat követtünk el."
A szerdai meccs után a Roma mestere megint több helyen változtatott.
"Vannak olyan játékosok, akik nem képesek minden harmadik napon teljes meccset játszani. Emiatt változtattam, és a teljesítményt sokkal jobban ki kell elemeznünk, mint az eredményt magát, mert ebből a szempontból többet érdemeltünk volna."
"El kell fogadnunk ezt a vereséget, és most már foglalkozhatunk a Barca elleni visszavágóval. Két olyan vereségen vagyunk túl, ahol vagy nem érdemeltünk volna azt, vagy nem olyan súlyosat."
"Folyamatosan mentünk előre, és mindent megpróbáltunk, persze ezzel területet hagytunk a kontráknak. Amikor ilyen sok helyzetet kidolgozol, de nem használod ki őket, akkor csakis magadat hibáztathatod."
Kedden a Barcelona ellen valóságos csodára lenne szüksége a Romának az első meccs 4:1-es eredménye után.
"Az ilyen típusú meccsekért játszunk, ezeket akarjuk megtapasztalni. Előtte úgy voltam vele, nincs vesztenivalónk, de most már azt akarom, hogy legyen. Ha sokkal pontosabbak lennénk a befejezéseknél, akkor sikerülhetne is."
Forrás: asroma.com
Címkék: AS Roma, Di Francesco, Fiorentina, Serie A