Di Francesco: Saját dolgunkat nehezítettük meg

Di Francesco: Saját dolgunkat nehezítettük meg

A Roma mestere elismerte, időnként sokkal jobban kellett volna csapatának menedzselnie a játékot, de összességében elégedett a látottakkal.

"Megint a saját dolgunkat nehezítettük meg."- mondta a mérkőzés után Di Francesco.

"Már a szünetre is nagyobb előnnyel kellett volna bevonulnunk annak köszönhetően, ahogy játszottunk. Próbáltuk őket folyamatosan mihamarabb letámadni, de egyszerűen képtelenség ennyire magasan játszani egész meccs alatt."

"Néhány játékos a meccs végén már begörcsölt, ebből is látszik, hogy mindent beleadtak. Ezek a fiatalok mindent megtesznek, mennek előre, támadnak. Sajnos néha nem vagyunk eléggé okosak ahhoz, hogy mikor kell kicsit lassítani a játékot, de egészen 2:1-ig nagyon jól játszottunk."

"Megint számos lehetőségünk volt lezárni a meccset, de nem sikerült. Ez a győzelem is mentális erősséget mutat, hiszen 2:2 után volt még bennünk annyi, hogy megszerezzük a győztes gólt."

Edin Dzekonak sokkal jobban kellene kihasználnia a lehetőségeit, amikkel le is lehetett volna zárni a meccset.

"Ő nagyon fontos játékosa a csapatnak, és ma is nagyon sokat dolgozott a csapatért, egy kicsit a befejéssel volt ma baja. Tudjuk, hogy szeret nehéz gólokat szerezni, és remélem, hogy hamarosan újra megtalálja a góllövő cipőjét. Egy olyan képességű játékos, mint ő, nem ragadhat meg 2 gólnál a bajnokságban. Szükségünk van a góljaira."

A Roma labdajáratása kitűnő volt az első félidőben, de mit gondol, van még miben fejlődni, amikor visszaáll a csapat, és mélyen védekezni kell?

"Ezzel teljesen egyetértek, ez is az, amin dolgozunk. Javulunk védekezésben. Az ellenfél helyzeteinek nagy része abból alakult ki, hogy labdát vesztettünk, de eltekintve Iago Falque lehetőségétől, aminél kapufát talált az első félidő végén, nem volt igazán komoly helyzetük. Van pár helyzet, amiben javulnunk kell, különösen abban, hogy komoly árat fizetünk folyton a hibáinkért."

"Örülök amúgy, mert látszik, hogy csapatként folyamatosan fejlődünk. Ennek ellenére tudjuk, hogy a védekezésben sokat kell még javulnunk. Sokszor jobb, ha kevésbé vagy agresszív, és jobban olvasod a játékot."

Mi a véleménye Zanioló góljáról?

"Megmutatta, hogy milyen határozott, és erős játékos. Benne folyamatosan megvan a hit, és a meggyőződés, egy pillanatra sem lankad. Nagyon komoly védőmunkát végez, és ez az, ahol a támadójátéka kezdődik. Nagyon sok labdát szerez vissza, valamint számos alkalommal akasztja meg az ellenfél támadását. Teljesen ugyanazt csinálja, amit edzésen, és ez fontos egy fiatalnál."

Három támadószellemű középpályással állt ma fel. Ez egyfajta fiolzófiaváltást jelent, hogy sokkal támadóbb lesz a csapat?

"Tavaly Cristante játszott mélységben az Atalantában, míg Lorenzo Pellegrini egy támadó középpályás, de persze mindketten képesek posztot cserélni. Mindketten folyamatosan mozognak, és kisegítik egymást. Taktikailag nem mindig vagyunk kifogástalanok, de ezt ilyenkor kemény munkával pótoljuk. Nzonzi is fontos játékos, ahogy azok is, akikre most sérülés miatt nem számíthatok."

"Sajnos Diego Perotti sérült, és Cengiz Ünder is most már. Zaniolo akár a szélen is felbukkanhat, mert képes ott játszani."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Torino, Serie A