Di Francesco: Kár az eredményért

Di Francesco: Kár az eredményért

Hiába nem volt különösebb helyzete a portugál csapatnak, mégis szereztek egy gólt, ami sokat jelenthet a visszavágón.

"Kár az eredményért, de gratulálok a srácoknak a szilárd védekezésért, és a sok kialakított helyzetért. Hátul szinte semmi esélyt nem adtunk nekik, és mindig jó ellentámadásokat vezettünk."- kezdte a meccs után a Roma mestere.

"A gól nem igazán a mi hibánk, egyszerűen gellert kapott a labda. Kevés hibát követtünk el, de azok is érthetőek voltak a jelenlegi helyzetben. Azt lehet egyedül sajnálni, hogy nem 2:0 maradt a végeredmény, de a teljesítménnyel elégedett vagyok."

Zaniolo volt a meccs embere a maga két góljával, amivel ráadásul újabb rekordot döntött meg.

"Azért a többieket is elismerés illet. A srácot hagyni kell fejlődni. Mondtam neki az első találat után, hogy továbbra is a fejével futballozzon, mert egy gól könnyen kiszakíthat a meccsből, és az azzal járó lelkesedés félrevezető lehet. Ő viszont nem hogy csak koncentrált, de megszerezte a második gólját is."

"Hatalmas tehetség van a kezünkben, aminek nagyon örülünk."

Mindössze pár hét telt el a Fiorentina elleni hatalmas vereség óta, és a csapat most roppant fontos meccsen diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában.

"A hibákból és vereségekből is lehet tanulni, fejlődni, és érettebbé válni. Persze ezt megtehettük volna a 7:1 nélkül is, jobb lett volna, ha meg sem történik, de már megtörtént. Most azon vagyunk, hogy újra mindenkit magunk mellé állítsunk az ilyen teljesítménnyel."

"Örülök, mert voltak olyan játékosok, akik nem a megszokott posztjukon játszottak egy 4-3-3-as rendszerben, de nagyszerűen sikerült alkalmazkodniuk."

"Ami pedig a visszavágót illeti, szerintem a legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha beállnánk védekezni és megpróbálnánk megóvni az előnyünket. Most is láthattuk, hogy a legapróbb momentum is megváltoztathatja a meccs képét. A srácoknak és a szurkolóknak is elmondtam, hogy az egyensúly a legfontosabb. Csak az az ember nem hibázik, aki nem csinál semmit. Lesznek még hibák, hiszen ezzel is fejlődik az ember."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Porto, Bajnokok Ligája