Di Francesco: A pozitívumokból tanulnunk kell

Di Francesco: A pozitívumokból tanulnunk kell

A Roma 0:0-ás döntetlent játszott a Juventus ellen hazai pályán, melynek eredményeként a vendégek bajnoki címet ünnepelhettek.

A Juventus ünnepelt a meccs után, de a Romának is jó szezonja volt...

"A Bajnokok Ligájában fantasztikus sorozatot produkáltunk, de kicsit még mindig keserédes a szánk, mert igaz csináltunk szép dolgokat, de ennél is jobbak lehettünk volna. A bajnokságban voltak nehéz időszakaink, de fejlődtünk, mert tanultunk a hibáinkból."

"Elégedett voltam a csapat mentalitásával és hozzáállásával, mert míg 11-en voltunk, mindent megtettünk, hogy legyőzzük a Juventust. Sajnos az utolsó labdaértintéseknél nem voltunk eléggé koncentráltak, és hiányzott a minőség is."

A januári nehéz időszak alatt mondta, hogy a csapat kicsit talán túlságosan megelégedett a BL-csoportkörből való továbbjutással. Mi volt az a hiba, amit el kellett volna kerülni?

"A megelégedettség mindennél jobban gond lehet, és ez egy öntudatlan reakció, ami komoly hatással lehet a csapatra, amit sajnos sokszor már túl későn veszünk észre. Különböző tényezők összességének az eredménye volt az egész, amit sajnos nem megfelelően kezeltünk."

"Még mindig fejlődő csapat vagyunk, és én előre akarok tekinteni. Azon dolgozunk, hogy a csapatnak legyen identitása, önérzete. Sikerült a Romát előbbre vinni mind a BL-ben, mind a bajnokságban úgy, hogy emelt fővel, félelem nélkül játszottunk. Ezzel a mentalitással remek dolgokat érhetünk el."

Mit mondana azoknak, akik kételkedtek Önben és arra vártak, hogy már a szezon kezdetén elcsússzon?

"Nem tudom, hogy miért várták tőlem azt, hogy már az elején hibázzak. Ez a játék része, de az előítélet az, ami engem feltüzel. Persze hozzáteszem, hogy szerencsém is volt."

A szezon második fele elég jól sikerült, majdnem sikerült a BL döntőjébe is bejutni. Mennyire elégedett?

"Örülök, mert nem egy könnyű sorozatról van szó. Erősnek kell lennünk belül, erősnek kell lennünk Trigoriában, egységesnek kell lennünk a jó, és a rossz időszakokban is. Könnyű keményen dolgozni olyankor, amikor minden jól alakul, de arra kell összpontosítani, hogy még jobbak legyünk akkor is, ha jól mennek a dolgok, és ne váljunk önteltté."

Mi kell ahhoz, hogy felvegye a csapat a versenyt a Juventusszal?

"A munkánkhoz úgy kell hozzáállnunk, hogy amin lehet, azon folyamatosan javítsunk, így tudunk fejlődni. Persze ezt azzal a tudattal, hogy előttünk egy olyan csapat van, amelyik évek óta dominál a bajnokságban, és valami hihetetlen dolgot vittek véghez, ezért ahhoz, hogy legyőzzük őket, nekünk is valami különlegesre lesz szükségünk. Remélem, hogy sikerül és képesek leszünk rá, mert azt akarom, hogy felvegyük velük a versenyt. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk rá, bár inkább Európában, mint a hazai bajnokságban."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Juventus, Serie A