Di Francesco: A döntésképtelenségünk áldozatai lettünk

Di Francesco: A döntésképtelenségünk áldozatai lettünk

Frusztrálóan ért véget a Roma számára a 2017-es év, miután csak döntetlent játszott hazai pályán a Sassuolo együttesével.

Senki nem ismeri jobban a Sassuolót mint Ön, de úgy tűnik, hogy a Roma most sehogy sem képes nyerni.

"Nem sikerült a vezetéssel jól gazdálkodnunk, bár a második félidőben jobbak voltunk, mint az elsőben. Le kellett volna zárnunk a meccset, de sajnos döntésképtelenek voltunk, aminek végül megittuk a levét. Az első félidőben túl sok hibát követtünk el, pedig egy olyan csapat, amelyik magasabb szintre szeretne lépni, az nem követhet el ilyeneket."

A csapat elfáradt, vagy csak megint figyelmetlenek voltak? Ezek a szezon elején nem voltak megfigyelhetőek.

"Remélem, hogy ez csak egy figyelmetlenség volt. Teljesen normális. Sajnos nem voltunk megint nagyon pontosak azokban a helyzetekben, amikben kellett volna, de a héten az edzéseken pozitív választ láttam a csapattól. Megint voltak helyzeteink, de sokkal jobban kézben kellett volna tartanunk a találkozót azután, hogy megszereztük a vezetést. Sokkal jobban ki kellene használnunk a játékunkat, hiszen most is végig uraltuk a mérkőzést. Ismertük az ellenfél potenciális veszélyeit, és az első félidőben a kontrákkal meg is gyűlt a bajunk. Aztán a második félidőben akkor kaptunk gólt, amikor a védelemben elvileg létszámban megvoltunk a beadásnál. Kár érte, mert fontos meccs volt, amit meg kellett volna nyerni, még akkor is, ha a döntéseink az átlag alatt voltak."

Ez fizikális probléma lehet, vagy valami más?

"Akár fizikális, akár mentális probléma is lehet, de a játékosok keményen küzdöttek és jól játszottak. Egyszerűen nem tudtunk tisztán gondolkodni az utolsó labdaérintéseknél, vagy a keresztlabdáknál. Sokszor rosszul döntöttünk."

Mi a gond Edin Dzekóval? Nem fekszik neki ez a játékrendszer?

"Hihetetlen potenciál van benne, és nagyon kár, hogy nem tud gólokat szerezni. Én is ugyanezeket a kérdéseket teszem fel magamnak. Remek helyzeteket dolgoz ki, de egyszerűen nem képes gólra váltani őket. Azonban továbbra is fontos játékos számunkra, és remélem, hogy mielőbb megtalálja újra a góllövő formáját - ezért is fontos, hogy játékban legyen."

Lehet, hogy nem dolgozik már annyira keményen a csapatért, mint tette azt tavaly?

"Keményen dolgozik a csapatért, és lehet éppen emiatt nem képes gólokat szerezni. Szerintem voltak helyzetei, mindig sok lövése van kapura, ami fontos statisztika. Persze az, hogy nem szerez gólokat pszichológiai szempontból nem segít, ezért is fontos, hogy mielőbb újra betaláljon."

Lehet, hogy a csapat még mindig nem tudta magáévá tenni a játékrendszert?

"Amikor nyertünk, és például a BL csoportunk élén végeztünk, akkor minden rendben volt a rendszerrel, de most nincs. A csapat hisz abban, amit csinál. Más mérkőzésekkel ellentétben az utolsó labdaérintéseknél nem gondolkodtunk eléggé tisztán. Nagyon sokat hibáztunk az első félidőben. A második félidőben még több helyzetünk volt, de azokat sem tudtuk gólra váltani, hiába játszottunk több csatárral."

Nem lett volna jobb, ha 4-3-1-2-es rendszert használják, ha már Patrik Schick is a pályán volt?

"Sok olyan ember, aki azt gondolja magáról, hogy edző, mind ezt kérdezik, de ezeket a gyakorlatban kell megtapasztalni. Amikor nagyon ment a csapatnak, akkor 4-3-3-at játszottunk. Aztán volt egy hét, amikor kikaptunk a Juventustól, valamint kiestünk a kupából a Torinóval szemben, ami miatt nagyon mérges voltam, és ez pszichológiailag kicsit visszavetett bennünket. Most meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk megtalálni az egyensúlyt. Minden rendszer működőképes, ha a játékosok gólokat akarnak rúgni és együtt dolgoznak ezen, de gyakoroltatni kell velük."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Sassuolo, Serie A