De Rossi szerint a Romának erős csapata van, azonban mindig csak a következő meccsel szabad foglalkozni.
De Rossit a Liverpool elleni meccs előtti sajtótájékoztatón arról faggatták, hogy mit gondol, mit vár a következő szezontól és egyetért-e azzal, hogy a Juventus még simábban nyeri majd meg a bajnokságot.
"Vannak, akik nagyon szívesen jósolgatnak már augusztusban, vagy szeptemberben, néha úgy tűnik, hogy nagy esélyünk van a bajnoki címre, míg máskor már szinte semmi."- válaszolta De Rossi.
"A futball megtanította nekem, hogy az ilyen korai találgatásoknak semmi értelmük és nem is fontosak. Csak az számít, hogy keményen dolgozzunk és egy erős csapatot építsünk fel."
"Erős csapatunk van, jó úton járunk. Folyamatosságra van szükségünk, de szerencsére Spallettivel már együtt voltunk előtte 6 hónapot, ami sokat számít."
"Megpróbáljuk majd megnyerni az első meccset, aztán a másodikat, és így lépésről lépésre mindig csak a következővel foglalkozunk majd. Egy olyan csapat ellen, mint a Juventus nagyon nehéz lesz, de tudjuk, hogy a futballban bármi előfordulhat, nézzük csak meg a Leicestert, vagy a portugál válogatottat."
A középpályásnak jövőre lejár a szerződése, azonban úgy véli, a hosszabbítással elég majd csak a szezon későbbi felében foglalkozni.
"Teljesen nyugodt vagyok, mert nem foglalkozom azzal, hogy ez lesz-e az utolsó évem. Ez olyan dolog, amit majd a családommal beszélek meg otthon és előbb, vagy utóbb gondolnom kell majd rá, de nem most."
"Akár az utolsó évem is lehet, akkor meg miért ne tennék meg mindent, hogy ez legyen a legszebb a pályafutásom során? A célom az, hogy jól sikerüljön a szezon. Azzal nem foglalkozom, hogy mit fogok tenni, egy idősebb játékosnak a testére kell hallgatnia és bármilyen döntést hozok majd, azt teljes nyugalommal és racionálisan hozom majd."
Forrás: asroma.com