De Rossi: Roppant fontos sikert arattunk

De Rossi: Roppant fontos sikert arattunk

A Roma emberhátrányban győzte le a szívósan küzdő Genoa együttesét az utolsó hazai mérkőzésén.

A Genoa megnehezítette a dolgotokat az első félidőben, és nem sikerült megtalálnotok a ritmust. Még jó, hogy vártál Stephan El Shaarawy becserélésével. Úgy tűnt, hogy dühös lettél, mert nem melegített be.

"Nem, magamra lettem dühös. Volt egy kommunikációs probléma. Tökéletesen emlékszem, hogy nem mondtam ki a nevét, bár gondolkodtam rajta. Azért nem melegített be, mert nem mondtam az asszisztensemnek, hogy szóljon neki, hogy melegítsen be, de a fejemben olyan volt, mintha én mondtam volna."

"Túlságosan erőltettük a játékot középen, nem használtuk ki a széleket megfelelően. Az elmúlt meccseken túl sok kontrával szembesültünk, és így próbáltunk most ez ellen tenni."

"Igaz, hogy a Genoa ellen nehéz játszani, mert a szélességet a hátvédekkel kell megoldalni, de azért kialakítottunk néhány lehetőséget. Kemény és feszült küzdelem volt egy olyan csapat ellen, amely joggal játszott úgy, mintha az élete múlna rajta. Tetszik, hogy ebben a tekintetben változás van Olaszországban. Ez egy fontos győzelem, amely ismét megmutatja, hogy ezekben a srácokban nagyon nagy szív van. Tíz emberre fogyatkoztunk, és egy remek villanással sikerült gólt szereznünk. Ez volt az, ami képes volt megmenteni a meccset számunkra, mert emberhátrányban nem tudtunk másképp játszani."

Mindent megteszel Romelu Lukaku megtartásáért?

"Nem, mindent megteszek azért, hogy ez a csapat jobb legyen. Az edző minden évben leül a sportigazgatóval, az elnökkel és az összes asszisztenssel, hogy megpróbáljanak javítani a csapaton. Még az Inter is, akik eddig a legjobbak voltak, megpróbálnak tovább erősíteni. Én is ezt fogom tenni."

"Aztán vannak korlátok, költségvetések és dolgok, amiket tiszteletben kell tartani, ahogyan bármely más csapatnál is. Erről még nem beszéltünk részletesen. Még nem tudom, hogy mire leszünk képesek, de biztosan megtesszük, miközben megpróbáljuk a Romát olyan csapattá tenni, amely képes arra, hogy egy kicsit előrébb végezzen."

Mit jelent a hatodik hely ennek a csapatnak? Már megcéloztál egy magasabb helyezést?

"Azt hiszem, igen. A Románál mindig arra kell törekedni, hogy az első négyben végezzünk. Nem könnyű odaérni, és nincs is jogunk hozzá. Az előttünk lévő csapatok közül kettőt ki lehet venni, így az Inter, az AC Milan, a Juve és az Atalanta vagy a Bologna közül, akik idén brillíroztak, a negyedik helyen végeznénk. Aztán ott van alattunk a Napoli, a Lazio és a Fiorentina, szóval nagyon sok erős csapat van. Keményen kell dolgoznunk, hogy bejussunk a legjobb négy közé."

"A történelmünk során sok éven át voltunk ilyen helyzetben, és vissza kell térnünk ahhoz, hogy újra az a csapat legyünk. Ez nem lehetetlen. Nem hiszem, hogy sok jobb csapat van nálunk. Attól függ, hogyan játszol, hogyan építed fel a csapatot, hogyan alakulnak a meccsek a szezon során, és mennyire vagy következetes."

Próbáltatok keményen dolgozni a kontrák kivédekezésén, de ezek ma este fájhattak volna, mert a Genoa tempóval és minőséggel játszott.

"Igen, arra gondoltunk, hogy Gudmundsson akár visszavont csatárként is játszhat, ahogy azt már néhányszor tette. Néha játszott így, de ő az egyik olyan játékos, aki játékmesteri pozícióba kerül, megvárja, hogy a csapat visszaszerezze a labdát, és aztán visszarohan a saját kapuja felé. Ezért úgy gondoltuk, hogy ha több játékosunk van ott, az segíthet abban, hogy egy kicsit kompaktabbak legyünk."

"Nem volt egy nagyszerű első félidő, de megvoltak a lehetőségeink. Próbáltuk játszani a saját játékunkat, de sok mindent elrontottunk a szélen. Hiányzott a minőség a befejezések tekintetében. A Genoa egy erős csapat. Döntetlent értek el az AC Milan ellen, és hihetetlen teljesítményt nyújtottak a Lazio ellen. Az első félidőben lőhettek volna néhány gólt. Mindenkinek megnehezítik az életét, beleértve magunkat is, hiszen az első mérkőzésen négyet kaptunk tőlük, és nagyon egyoldalú volt az a mérkőzés."

Van már játékosprofilod az általad képviselt stílushoz? Vannak olyan profilok, amelyeket szívesen látnál?

"Több ezer nevem van! Ez egy hatalmas munka, mert naponta 2000 ügynöktől kapok hívásokat. Újságírók hívnak, hogy ezt vagy azt szerződtettük. Körülnézek, de szerencsére nagyon sok dolgom volt, például volt az Európa Liga elődöntője, ezért nem volt időm, és bizonyos mértékig nem is érdekelt, hogy ilyen profilokat keressek."

"Csináltam, amit úgy neveznék, hogy egy egészséges amatőr scoutingot magamban otthon és a stábommal. Lesz olyan sportigazgató, akinek 10.000 neve lesz, ha nekem 1000! Majd megbeszéljük és megértjük egymást. Pontosan tudom, hogy milyen tulajdonságokra van szüksége ennek a csapatnak, amik hiányoznak."

"A maradó és távozó játékosok, valamint az alternatívák alapján, amelyekkel rendelkezni fogunk, meglátjuk, kik lesznek a megfelelő nevek. Az nem elég, hogy tíz nevet tartalmazó listát készítünk, és a legjobbakat szerződtetjük. Meg kell értenünk, hogyan illeszthetjük be őket a csapatba."

Szóval tényleg szükséged van 1000 névre? Meg kell erősíteni ezt a csapatot, vagy jelentős javulásra van szükség ahhoz, hogy minőségi ugrást tegyen?

"Az első naptól kezdve mondtam, hogy erős csapattal rendelkezünk. Ez egy olyan csapat, amelyben kevés olyan játékos van, aki nagyon jól tud cselezni, kevés olyan játékos van, aki nagy sebességgel rendelkezik, és képes egy az egy elleni játékra a szélen. Valójában ők azok a játékosok, akik a legnehezebbé tették a dolgunkat azokon a meccseken, ahol a legtöbbet küzdöttünk. Emlékszem a Bayer Leverkusen elleni két mérkőzésen a Frimpong elleni küzdelmeinkre."

"Ez egy olyan tulajdonság, ami hiányzik a csapatból. Azt is meglátjuk, hogy ki akar maradni és ki nem, valamint a kínálkozó lehetőségeket. Nem akarok titokzatoskodni, de még nem is beszéltem erről részletesen a sportigazgatóval, sem a tulajdonosi körrel. Korai lenne neveket mondani, és a televízióban amúgy sem lenne korrekt ezt megtenni".

Paulo Dybala sérülés miatt ment le?

"Teljesen rendben volt. Az elmúlt két napban jól edzett. Csak nem volt benne több 30 percnél. Csak taktikai okokból vettem le, mert Gilardino Ankeyet küldte be, én pedig Rasmus Kristensent akartam bevetni, mivel ő magasabb. Folyton mélyen maradtunk és beálltunk hátul, ezért próbáltam egy magasabb játékost beküldeni, aki védekezőbb szemléletű."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, De Rossi, Genoa, Serie A